'Star Wars filmek' kategória archívuma.

Star Wars - The Clone Wars

clonewars.jpg

A jelek szerint kiszivárgott és űzőbe vétetett a történet. Ami engem egyetlen fénykardcsapással meggyőzött arról, hogy ez a kis kaland mégiscsak tetszeni fog nekem. Eddig ugyanis nem tekintettem túl nagy várakozással a bemutató elé. Hiszen úgy tünt Ashoka karakterén kívül, nem sok újdonságot kapunk majd. Egy rajzfilm-, két képregény- és féltucatnyi könyvszéria után, pedig a Clone Wars logó már valahogy nem gyakorolt rám túl nagy hatást.

S bár a sztori valóban nem vonultat fel sok új elemet, azokat mégis remekül ötvözi, egyszerre teremtve meg a prequelre olyannyira jellemző, lassan kibontakozó, intrikus hátteret, és az abból olyannyira hiányolt sodró lendületet. Egyetlen a filmek közé illeszthető, hangulatos próbatétel erejéig. Hogy mindez mutat-e majd olyan jól a vásznon, mint lelírva, illetve hogy a nyitófilmet követő széria is lesz-e ilyen eredeti, az még a jövő zenéje. Az meg mint tudjuk, mindig mozgásban van.

Aki hozzám hasonlóan nem tud ellenállni a spoilerknek, az a www.starwars.hu oldalán megtalálhatja a részletes leírást. Itt és most, álljon csak annyi, amennyit feltétlenül szükséges tudni a filmről, már a megtekintése előtt is. Lesz benne egy Ziro nevű karakter is. :)

Star Wars Kritika

Ralph McQuarrie

Ralph McQuarrie illusztrátor egy repülőgépeket előállító cégnek dolgozott, amikor George Lucas felkérte néhány festmény elkészítésére, melyek a stúdiókat voltak, lettek hivatottak meggyőzni, arról, hogy érdemes egy messzi-messzi galaxisba tőkét invesztálni.

Amikor megrajzolta Darth Vader sisakját, attól tartott megbízója nem fogja értékelni, mert eltakarja a színész arcát. Ezért azzal a magyarázattal állt elő, hogy az űrben ugyebár szükség van légzőkészülékre is. Így kapott Anakin Starkiller (a főhős neve a korai forgatókönyvváltozatokban) is egyet. Lucas azonban nem törődött a magyarázattal, hisz ő is látványban gondolkodott, és a sisak bejött neki.

A robotoktól kezdve a lázadók vadászgépein át egy felhők közt lebegő város tornyaiig rengeteget köszönhetünk neki. Megkockáztatom a trilógia sikerének oroszlánrészét.

A Jedi visszatérésének idejére lelkesedése azonban megkopott. Miközben az ewokok faluját, vagy az A-Szárnyúakat festette, már túl sok volt a feladat, s túl nagy a nyomás.

Az előzmény trilógia tervezésekor nem őt kérték fel a látványvilág megteremtésére. Az indoklás egészségügyi okokra hivatkozott, de ez nem akadályozta meg a stábot abban, hogy később némi rajongói nyomásra, felhasználják néhány régebbi festményét, vázlatát is. Úgymint a nyitott jawa homokkúszót, vagy a sokkerekű batárt, ami Aayla Secura Jedi-hölgyemény osztagát kísérte.

Képeit már csak azért is érdemes végigböngészni, hogy rácsodálkozzunk, mennyi minden változott, vagy éppen maradt a régiben a forgatókönyvek irogatása közben.

Mire a végére érünk, garantáltan gazdagabbak leszünk egy réges-régi galaxissal.

Forrás:

http://www.geocities.com/Hollywood/Chateau/9532/rmcq.htm

http://www.flickr.com/photos/heilemann/sets/152728/

Új Star Wars hősök

Ahsoka Tano, Anakin Skywalker padawanja a 3d-s sorozatból.

…és Darth Vader titkos tanítványa a The Force Unleashed játékból

Forrás: www.starwars.hu

Star Wars - Jedi Menedék

padmejedi.jpg

Épp most bukkantam erre a Star Wars rajongói honlapra. Az alternatív fáma szerint a Jedik nem buktak el, Anakin nem állt át, Klón háború se volt, a fénykardforgatók Otoh Gungán rejtőznek. Itt még Padme és Rune Haako is Jedi. Vagy valami ilyesmi. Nem igazán volt időm beleolvasgatni, de a szép képek, a manga avatarok, az egyszerűségében nagyszerű ötlet lenyűgözött, magával ragadott.
Elgondolkodtam: vajon miért, hogyan?
Eszembe jutott a Kotor alternatív szabadsága. Hogy tetszett a Baljós Árnyak, amíg a Sithek bosszússá nem tettek.
Hogy talán a gyermeki én, fantázia és varázslat ezerszer fontosabb e távoli galaxis esetében, mint bármiféle kánon, kronológia, eladási csúcs, komputertechnika, kétSithes, utolsó Jedis, Kiválasztottas tanmese szabály, vagy classic vs preq fantörpikus vita.
Mert mit is találtam itt?
Jedi-ket, csillaghajókat, droidokat.
És hát kérem szépen, mégiscsak ez lenne itt a lényeg…
Vagy nem?

Forrás: http://jedimenedek.uw.hu/




  • Kiemelt linkek


  • SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
    Joomla Toplista SG.hu