Érdekes cikkre bukkantam, mely szerint az Enterprise törlése után felmerült egy animációs sorozat ötlete is. A kissé komor felütésű sztori szerint a Föderáció nem túl fényes jövőjében járunk 2528-ban. A Romulánok egy őket ért titokzatos eredetű „Omega részecske” támadás után, elfoglalták a Klingon főbolygót, az Andoriát és újraegyesültek a vulcanokkal. A Föderáció mindezidő alatt tétlen. A Romulánokkal 60 évig folytatott háború után, letett arról hogy kutatásokat végezzen, már csak árnyéka egykori önmagának.
Nem úgy Alexander Chase kapitány, aki a régi szép napokat akarja visszahozni, melyekről Akadémista éveiben halott. Ráadásul egy Enterprise nevű bárkával, mely teherszolgálatot teljesít a Romulán határvidéken. Ő azonban arra akarja használni a teknőt, hogy minden reménytelenség ellenére új élet, új civilizációk és új kultúrák után kutatva hozza vissza a régi módit, és ezzel talán a Föderáció aranykorát is.
Persze legénységéből nem mindenki osztja ezt a lelkesedést. Sokan csak szolgálni vágynak a határon. Csapatát együtt alkotják emberek (Barrick Holden parancsnok és Kaylen Donal hadnagy a lenti képeken) és idegenek, mint műszaki főtisztje Mr Zero aki a túlélés érdekében speciális öltözetet visel. Donal hadnagy biztonsági részlege pedig a klasszikus vörös ruhásokkal ellentétben, borg implantokkal is feltápolt hatékony különítmény lenne.
Jómagam nem mindig rajongok a komorabb jövőképekért, de ez szerintem irtó hangulatos egy ötlet. Persze akadtak rögtön ellenzői is, mondván a Trek lényege a pozitív jövő, de ebben az esetben azt hiszem látható, hogy az eredeti üzenet is él. Alternatív szálnak mindenképp telitalálat, de szerintem jó forgatókönyvekkel megállná a helyét a hivatalos idővonalon is. Sajnos nem sok további információt találtam a kezdeményezésről, az alábbi linkeket leszámítva.
Ha valaki többet tud az ügyről, kérem, jelezze! Különösen örülnék néhány vázlatnak a hajóról, és a legénység további tagjairól. (Érdekelne a Mr. Zero nevű műszaki főtiszt fizimiskája is.) Mert ez a pár kép, melyen a régi stílusjegyek köszönnek vissza a múltból a jövőben, ezzel a sztorivonallal engem igazán hangulatba hozott.
Hát Titeket?
Forrás: http://trekmovie.com/2006/12/13/cbs-considering-new-animated-trek-series/
Forrás: http://memory-alpha.org/en/wiki/Untitled_Star_Trek_animated_series




Recent Comments