Egy részről ez az egyik kedvenc sf képregényem. A látvány miatt. Kétségtelenül a legszebb, a leghangulatosabb mind közül, amit valaha olvastam. Hihetetlen tájak, monumentális hatások, idegenségükkel lenyűgöző épületek és teremtmények. Egy egész planéta tárul elénk. A kezdő képsorok, melyekben űrhajósunk a bolygóhoz közelít egyszerűen lenyűgöztek, és onnantól a végéig egy másik világban éreztem magam..
Másrészről a történet egy magamfajta sf rajongónak felér egy cserbenhagyásos gázolással. Ugyanis a füzetek az utolsó oldalakig azt a hatást keltik, hogy itt valami igazán eredetit kapunk. A szerző mindjárt becserkészi, az irányzat nagyvadját, a nem emberszerű, tényleg idegen, intelligens életet. Hogy érik egy csattanó, egy sosemvolt kapcsolatfelvétel, vagy egy titok, mint az Aquablue-ban. Vagy hogy a felderítő magányáról születik valami emlékezetes.
Ehelyett jön a csattanónak szánt (?) csalódás. Főhős a lekvárban, egy horrorbefejezés közepén. Gondolom az Alien, Predator, Pitch Black típusú filmek kedvelői komálják, de ez a cím szerintem akkor is megvezeti olvasóit.
Klasszikus sci-fi hatását kelti, majd a várva várt titkok feltárása helyett, akárcsak az asztronauta, mi olvasók is magunkra maradunk egy planétán, ahonnan nincs kiút.
Mentségére legyen mondva (?), hogy rajzolója írta. Gondolom támadt egy ötlete egy világról, és mivel remekül forgatja a grafitot, elénk is tárta. Esetleg csak úgy elkezdett sci-fit rajzolgatni. Köszönet érte, de egy jól megírt történettel, most mestermunkát kiálthatnék.
A vizuális élmény hangulata miatt ajánlom. Azt kár lenne kihagyni.
Forrás: Hálózsák
Recent Comments