Forrás: http://www.marvelkids.com/
Amazing Spider-Man - 417
Az ikertornyok leomlásakor egyetlen szuperhős sem volt a környéken. De még Bruce Willis sem ért oda időben. A Marvel comics kiadó gondban is volt az üggyel. A tornyok korábban számtalanszor szerepeltek füzeteikben, mint New York látványosságai. Egyszer például Vasember akadályozta meg, hogy gonosz keleti elenfele Mandarin, egy eltérített robotrepülőt kormányozzon nekik. De Varázsló éppúgy hívta párbajra ott Pókembert, ahogy Vízember is. Most pedig eléggé nagy port kavarva dőltek le. Természetesen számtalan ennél ezerszer komolyabb aspektusa is volt a tragédiának, de a kiadónak már csak emiatt is lépnie kellett az ügyben.
Mit is tehettek volna? Nem mondhatták, hogy az ő kitalált világukban, mely oly sok mindenben hasonlít a miénkre, és a DC comics univerumánál sokkal inkább reflektál a valóság történéseire is, több tucat szuperhős tengeti életét a nagy almában, de egyik sem ér oda időben. Azt sem lehetett meglépni, hogy annyi ember áldozata után, csak legyintenek a témára, és a tornyok továbbra is állnak, vagy egyszerűen eltűnnek.
Megszületett hát a döntés, a merényletet a “legnyújárkibb” szuperhős Spidey szemén keresztül kell ábrázolni. A felkérést jms kapta, aki rövid tépelődés után úgy döntött, hogy ezt nem tudja megírni. Aztán gondolatait mégis inkább Peter Parker-nek kölcsönözte.
„Nincsenek rá szavak.” Mondja mindenki közkedvelt Pókembere, miután késve érkezik a romokhoz. Thor a skandináv viharisten, és Herkules már a tűzoltóknak segédkeznek. Amerika kapitány keze ökölbe szorul, szeméből könny csordul. Spidey egy édesapját vesztett kisfiúnak segít. A kordonon túl újabb gyerekeket pillant meg, s rádöbben hogy azt, ami ezen a napon történt, nehezen fogjuk megmagyarázni a gyerekeknek.
Miközben lehetséges jövőkön töpreng a kordon mögött már nem csak New York, de az egész világ figyel. Megannyi nép átlagemberei, a XXI század igazi hősei, akik ezen a napon megtanulták, bármilyen messze is éljenek egymástól, jobban kell figyelniük egymásra, jobban kell törődniük közös gondjaikkal.
A füzet bevételét jótékonysági célokra fordították. A szerző állítása szerint egyaránt felolvasták zsinagógákban, mecsetekben, középiskolában és politikai gyűléseken is. Szerény ítéletem szerint is, az első értelmes reakció volt, azokban a napokban.
Captain America - Fallen Son
Amerika kormánya, mindig is ellenségképekkel operált. Így nem könnyű megítélni a terrorizmus fenyegetésének valódi méretét sem, mégha létezése tagadhatatlan is. Annál jobban felmérhető a veszély, a szabadságjogok korlátozása terén.
A Civil War nevű crossoverben két táborra szakadtak a szuperhősök. A Vasember vezette kormánypárti csoport hajlott a regisztrációra, míg Amerika kapitányának renitensei beintettek annak, s ragaszkodtak inkognitójukhoz. Bár a cím megítélése nem hozott osztatlan sikert, az írók legalább nem követték el a hibát, hogy summás ítéletet hoztak volna. Az összecsapások a két fél között, törékeny békével zárulnak, amikor Steve Rogers feladja magát, megakadályozandó a konfliktus további eszkalálódását. Pár nappal később a bíróság lépcsőjén egy merénylő lövése végez vele.
A Fallen Son cím az ezt követő napokban játszódik. Ellenfelekké lett barátok és bajtársak néznek szembe a veszteséggel, s készülnek fel a folytatásra. A legnehezebb feladat Tony Starkra vár, kinek beszédet kellene mondania a temetésen. Végül ezt a feladatot Falcon teljesíti. Jeph Loeb szavaival az amerikai álom születik újjá, miközben annak utolsó védelmezőjét temetik.
Captain America - The Chosen
Ha valaki szuper és képregényhős, ikon és jelkép egy személyben, annak nem csak kalandok áradatával kell megbirkóznia, de a jelek szerint halálból is többet írnak neki.
Egy újonc amerikai katona Afganisztánban szembesül a háború poklával. Elhatalmasodik rajta a félelem. Pedig ő a barlangomlás alá szorult, súlyosan sérült bajtársai egyetlen reménye. De ahhoz hogy segítsen, le kell küzdenie egy gyermekkori trauma okozta, klausztrofóbiás rohamot. Ráadásul vizionálni kezd….
Amerika kaptánya haldoklik. A szérum melynek erejét köszönheti, oly sok év után most saját szervezete ellen fordult. Ugyanakkor egy modern kémeszköz segítségével kapcsolatot létesít a bajba jutott regrutával is. Steve Rogers élete utolsó perceiben sem adja fel a harcot. Bizonyítania kell, hogy nincs hősiesség félelem nélkül. Mert csak így önthet bátorságot, abba, aki retteg. Felfedi hát az egyszerű titkot, melyet mindezidáig rejtegetett…
Szérum ide vagy oda, ő is csak emberből gyúrattatott. Félelmei elkísérték, az úton. De ugyanúgy küzdötte le őket, mint megannyi hétköznapi hős, a maga csatamezején. Most hogy távozik, rájuk vár a feladat, hogy felismerjék egyéni tetteik összessége változtatja meg a világot.
S ha az írók nem esnek abba a tévedésbe, hogy summás ítéletet alkossanak napjaink történelméről, nem teszem én sem. Döntse el mindenki maga, mennyiben hitelesek ezek a történetek. Mennyiben születtek anyagi célzattal, mennyire jöttek világra kényszerpályán, s mennyire állják meg helyüket napjainkban, hősöket állítva a fiatalok és gyerekek elé.
Az azonban biztos a világgal együtt szuperhőseink is változnak. Rádöbbennek, hogy nem ők menthetik meg a világot, hanem az olvasóik. Ők csak annyit tehetnek, mint DC-s kollégáik, akik a szökőár áldozatai előtt hajtanak fejet, egy kétoldalas képkockán adakozásra bíztatva rajongóikat.
Most olvastam végig az elmúlt évek legszórakoztatóbb szuperhős képregénysorozatát. A Slidersbe oltott téridő javítgatós X-Men vadhajtás második fele, ha lehetséges még Lenyűgözőbb, Hihetetlenebb és Csodálatosabb, mint az első ötven füzet volt.
Hőseink -Blink, Mimus, Kardfog, Namora, Heather és Morf -miután egyre nehezebb szívvel teljesítik a megváltozott Időbróker, egyre gonoszabb utasításait, úgy határoznak, hogy felkutatják megbízójukat, kerül, amibe kerül.
Ezzel olyan felfedezések és fordulatok végeláthatatlan láncolatát indítják el, amiből ha csak egyetlen szót is leírnék, az mindenidők legnagyobb Spoilereként vonulna be valamennyi realitás, dimenzió és univerzum történelmébe.
Így be kell érnetek a személyes, szubjektív, és köztudottan korlátolt véleményemmel. Ez egy eredeti ötlet bátor kidolgozása, amit kár lett volna kihagynom. Így viszont hogy elolvastam, már bizton állíthatom, hogy kedvenc sci-fi helyszíneim toplistáját egy rózsaszín kristálypalota vezeti.
Továbbra sem hiszek a listákban. De újfent megragadom az alkalmat, hogy néhány kedvencem a figyelmetekbe ajánljam. Éppúgy találhattok köztük komolyabb, mint ahogy szórakoztatóbb alkotásokat is. Íme a lista, természetesen a teljesség igénye, vagy bármiféle komoly mérlegelés nélkül:
Leah
Pókember egy megfagyott kislánnyal siet a klinikára. Nem érhet oda időben. De talán még valóra válthatja az álmát.
Kedves Thor!
Thor a halhatatlan mitikus hős rajongói levelet kap. Majd évekkel később egy újabbat. És ez így megy egy életen át…
Magányos Ünnep
Robin kénytelen egyedül tölteni a Karácsonyt. Lehet, hogy mentora sorsa egyben az övé is? Vagy csak elfeledkezett valamiről?
Az Ég áldja a Gyermekeket és a Szörnyeket…
Fenegyerek a vak szuperhős ígéretet tesz egy vak kisfiúnak, hogy megkeresi vakvezető kutyáját a vakok világában.
A valódi jelentése
Richard Franklin dolgozata arról, hogyan ünnepel a Fantasztikus Négyes.
Egy X Karácsony
Minden mutáns elhagyja az iskolát a szünetben. Kevin kivételével. Őt nem várják haza.
Az első találkozás
Két kisfiú sorsa felnőttként kovácsolódik legendás barátsággá. Pedig Bruce és Clark már gyerekként is találkoztak…
Erőtlenül
Matt, Logan és Peter egy másik világban talán különleges képességekkel rendelkeznének. De vajon hősökké lehetnek-e átlagemberként is?
Forrás: http://halozsak.tlof.hu/
A legnagyobb szuperhőscsapat a legkisebb. A Power Pack négy testvérből áll, akik egy földönkívülitől kapták képességeiket. Zero-G, LightSpeed, Mass Master és Energizer átlagéletkora messze nem haladja meg a tízet. Így hát kalandjaikat még szüleik előtt is titkolniuk kell. Szerencsére a cím egy pillanatra sem veszi komolyan magát. Legfőbb fegyvere a humora. Vendégszereplői, pedig a Marvel Univerzumának nagymenői: Cap, Spidey, Hulk, Vas…A kérdés már csak az, hogy ki szorul kinek a segítségére. A kölykök az övékére, vagy épp fordítva?
Azt hiszed a szuperhősök röhejesek? Várj csak, míg ők kezdik el saját magukat parodizálni! Szem nem marad szárazon, ha az iskolapadba kényszeríttet jó- és rosszfiúk önerőből próbálják megfejteni bajtársaik, ellenfeleik vagy épp szerzőik logikáját. A Csodálatosak Univerzuma bővelkedik poénokban. Hát még logikai bukfencekben…
A szuperhősök gyakran halhatatlanok. Ha mégsem, hát visszatérnek a halálból is. Alkotóik már ritkán ilyen szerencsések.
Ha egy rajzoló eltávozik, kollégái, rajongói készítenek róla képeket, megpróbálva visszaadni a veszteség érzetét, vagy még egyszer utoljára megragadni valamit a személyiségéből. Aztán a show megy tovább.
Ez itt szerintem különösen jól sikerült, és oly sok mindent kifejez, hogy nehéz lenne szavakba önteni. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy ha a srácot kérdeznénk a képről, ő csak elmosolyodna, és azt felelné, mindig is egy ilyen képre vágyott.
Persze ráért volna még.
Mike Wieringo 44 évet élt. Rajzolt, többek között, Superman-t, Flash-t, Robin-t, Spidey-t, Fantasztikus Négyest, és Telos-t, ami egy vidám ki fantasy sorozat. Talán ez utóbbiról a legismertebb. Mi sci-fi rajongók, pedig csak sajnálhatjuk, hogy már sosem valósítja meg Saturn Kid, illetve Prince of the Saturn munkacímeken vázolgatott űropera ötletét.
Kedveltem könnyed, mókás füzeteit, melyek világokat teremtettek. Sosem felejtem az öreg sárkányt, aki attól ijedt meg, hogy lenyelt egy égő pipát, és most meggyullad.
Mégis, csak ennek a vázlatnak köszönhető, hogy egyáltalán megtudtam, ki is volt ő, és hogy majd két hónapja már, hogy nincs velünk.
Ilyen az élet. A történetekre emlékszünk, nem a rajzolók neveire.
A hősök maradnak velünk, akkor is, ha nekik távozni kell.
Újabb ismeretlen ismerős, aki hiányozni fog.
Forrás:
http://www.mikewieringo.com/ (A jobb menüben további grafikusok oldalaival.)
Az utóbbi időkben egyre több, nagysikerű képregény-kötet jelenik meg itthon is.
Címek, a teljesség igénye nélkül, amelyekre máris vagy hamarosan vadászhatunk:
Batman - Hush
Batman - Préda
A Bosszú Angyalai - Káosz
Az Új Bosszú Angyalai - Kitörés
X-Men - Rozsomák - Adósság
X-Men - Rozsomák - Snikt
Marvel Könyvek: Pókember (Marvel Kinghts: Spider-Man)
Mágus - A Tanítvány
Földfény 1-2
Star Trek - A Manga - Shinsei- Shinsei 1
Star Wars - Jedi Históriák - A Sith-ek Aranykora
Forrás:
Recent Comments