A jelek szerint kiszivárgott és űzőbe vétetett a történet. Ami engem egyetlen fénykardcsapással meggyőzött arról, hogy ez a kis kaland mégiscsak tetszeni fog nekem. Eddig ugyanis nem tekintettem túl nagy várakozással a bemutató elé. Hiszen úgy tünt Ashoka karakterén kívül, nem sok újdonságot kapunk majd. Egy rajzfilm-, két képregény- és féltucatnyi könyvszéria után, pedig a Clone Wars logó már valahogy nem gyakorolt rám túl nagy hatást.
S bár a sztori valóban nem vonultat fel sok új elemet, azokat mégis remekül ötvözi, egyszerre teremtve meg a prequelre olyannyira jellemző, lassan kibontakozó, intrikus hátteret, és az abból olyannyira hiányolt sodró lendületet. Egyetlen a filmek közé illeszthető, hangulatos próbatétel erejéig. Hogy mindez mutat-e majd olyan jól a vásznon, mint lelírva, illetve hogy a nyitófilmet követő széria is lesz-e ilyen eredeti, az még a jövő zenéje. Az meg mint tudjuk, mindig mozgásban van.
Aki hozzám hasonlóan nem tud ellenállni a spoilerknek, az a www.starwars.hu oldalán megtalálhatja a részletes leírást. Itt és most, álljon csak annyi, amennyit feltétlenül szükséges tudni a filmről, már a megtekintése előtt is. Lesz benne egy Ziro nevű karakter is.

0 Hozzászólás - “Star Wars - The Clone Wars”