Star Wars - Legacy of the Force

legcyofthefoce.jpg

Hála a Szukits kiadónak, a hazai Star Wars könyvmegjelenés, újra él, majdhogynem virul. (Túlélők, Kirajzás, Labirintus, Nagyúr és társaik.) Pedig pár éve még olyan halott volt, hogy Solo megrugdoshatta volna, mondván: „Ami ennél döglöttebb az csal.” Ejtsünk hát pár szót az ezidáig legutolsó nyugati könyvszériáról is, hátha idővel, ez is eljut egyszer hozzánk. Amihez persze előbb nem ártana valakinek bevállalnia a Yuuzhan Vong-októl hemzsegő, száz parszeknyi New Jedi Orders-t is.

Ami ugyebár ott ért véget, hogy -mily meglepő, -a jók győztek, igaz ezúttal -mily meglepő -a szokottnál nagyobb veszteségek árán. Példának okáért nincs már Új Köztársaság sem. Mindig is szét akart hullani, így most végre meg is adta magát az enyésztetnek. Helyén megjelent a Galaktikus Szövetség mely egy lazább formátumú csillagközi képződmény lenne, hasonlóan nagyra hivatott álmok és célok felé törve a mesebeli űrpolitika porondján.

A Corelli Szektor azonban az elszakadás útjára lépne, és tekintélyes számban akadnak követői is. Jacen Organa Solo Jedi-lovag úgy gondolja rendelkezésére áll a hatalom, mellyel befolyásolhatná, mi több uralhatná a helyzetet. Ezzel persze magára vonja nagybátyjának, a rend mesterének Luke Skywalker-nek a haragját. Így aztán szép kis repedés keletkezik a fénykardforgatók beavatkozást sürgető és beavatkozást ellenző tagjai között.

Az ötlet megér egy mesét. Mert bár a cselekmény nem nélkülözi Boba Fett (jól bírja a srác) megunhatatlan, elnyűhetetlen karakterét, és Lumiya ős Marvel comics-os Star Wars gonosz visszatértét, a megszokott sablonokon túl egy új konfliktust is tálal. Mely jó írók kezében (Aaron Aliston, Karen Traviss, Troy Denning) új, az eddiginél átgondoltabb, mélyebb, kevésbé tanmeseszerű ábrázolását eredményezheti a lovagok bukásának, és a sötét oldal kísértésének.

A borítók mindenesetre pofásak. Többségükön kigyúl egy fénykard, ami ugye már önmagában is felér egy kihívással a gyűjtők számára.

Forrás:

http://www.randomhouse.com/delrey/starwars/sw_legacy.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Legacy_of_the_Force

 

 

3 Hozzászólás - “Star Wars - Legacy of the Force”


  1. 1 merras 2008. jún. 24. @ 10:19 pm

    Hát erre akár kíváncsi is lennék.

  2. 2 merras 2008. jún. 25. @ 11:26 pm

    “Így aztán szép kis repedés keletkezik a fénykardforgatók beavatkozást sürgető és beavatkozást ellenző tagjai között.”

    Tudod, honnét ismerős ez marhára? A Knights of the Old Republic játékokból, főleg a második részből. Ott az egyik fő konfliktusforrása a karakternek az az, hogy amikor a mandaloriak letámadják a Köztársaságot, akkor a Jedi Tanács (és a legtöbb Jedi) össze-vissza pöcsöl, és csak pár Jedi lovagnak van annyi vér a pucájában, hogy fogja magát és segítsen a Köztársaságnak… köztük a játékos karakter.

    Akinek aztán a játék során rendszeresen szemére is hányják a mindenféle nagytudású Jedi Mesterek a dolgot. Persze rajtad áll, hogy elismered-e az igazukat, vagy elküldöd őket a rákba, hogy hülyék vagytok mindannyian. Én ez utóbbi opciót választottam :)

  3. 3 Zed Zero 2008. jún. 26. @ 9:08 am

    Hát meg kb 750 Star Trek epizódból. :) Meg úgy egyébként is népszerű téma manapság. Mindenesetre valamivel mélyebb konfliktus, mint békeőröket szuggerálni azzal, hogy de ők igenis zsarnokok akarnak lenni. :)

Te mit gondolsz?

Be kell lépned, ha hozzászólást akarsz írni.




  • Kiemelt linkek


  • Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek