Október 23-án délelőtt 9 óra 40 perckor vetíti az RTL Klub a kedvenc egyrészes sci-fi sorozatomat. Igaz, hogy a magyar keresztségben a Babylon - Az ismeretlen faj címet kapta, de ne legyünk telhetetlenek! Már az is teljesítmény, hogy laza öt éves késéssel, hazánkba is eljutott a Lliandra járőrhajó csapata. Remélhetőleg az eredeti élményt idéző szinkronnal, és hanghatásokkal.

Na, már tudom, mit fogok23-a után a neten keresni (mert arra mérget veszek, hogy majd olyan 12 óra körül fog eszembe jutni). Jó lenne, ha a többi B5 címmel rendelkező filmet is leadnák, mert akkor remélhetőleg azok is kéthangsávosként kerülhetnének be a B5 gyűjteménybe (persze még jobb lenne, ha megjelenne itthon DVD-n, de ez egyelőre szvsz hiú remény).
Leszámítva néhány apróbb pontatlanaságot, és hogy a hajók startjánál halk volt a zene, a szinkron ezúttal tisztességes volt, ordító hülyeségek nélkül. Még az új szerepbe bújt régi hangok sem zavartak. Azt azért megjegyezném, hogy a Valen alakjáért okolja Dulann az embereket, G’kar svéd húsgombócot és nem fasirtot vél ízlelni mindenfelé, David vitája pedig csak önmaga és önmaga között zajlik, nem pedig a saját dolga. A többi ahogy mondani szokás stimmelt. Nagyvonalakban. Úgyhogy a rötölö kap egy négyest. De a Sci-fi Channelt változatlanul utálom, azért amiért elvágta ezt a címet (is).
Dzséjt várom a véleményed! De csak finoman! A kedvenc legénységem.
12:44 perc… most jutott eszembe, hogy ide néztem. Mindegy, remélem felkerül a netre, és akkor megnézem.
Nem is tudtam, hogy a Sci-Fi Channelnek bármi köze is volt a Babylon 5-hoz…
Dzséjt: Szélesvásznon úgyis szebb.
Annatar: Ők rendelték a tLotR-ot, aztán nem rendeltek belőle évadot.De legalább korrektebbek voltak mint a TNT a Crusade-el.
Bővebben itt:
http://free.x3.hu/b5lr/
http://babylon5.scifi.hu/
Már jön lefelé