Space 1999 - Alfa Holdbázis

space1999.jpg

 Számomra ez a sorozat volt a Fist Contact, a sci-fi irányzatával, még egészen kisgyerekként.  Első emlékeim egyike, hogy szüleim eltiltanak a nézésétől, mert annyira félek tőle, amire én megpróbálom kibulizni, hogy a következőt is láthassam. Végül megpróbáltam titokban kilesni a nappali előszobába nyíló ajtajának takarásából, mígnem beinvitáltak, hogy nézhetem ha megígérem, hogy nem fogok félni.

 Később megvettem a pilot magyarul is megjelent könyvváltozatát, majd leszámítva néhány internetes cikket feledésbe merült. Arra gondoltam ez is egy olyan régiség, mint az Orion űrhajó kalandjai, mely bár patinás, a mai szemnek már kissé unalmas is.

 Múlt héten azonban belefutottam egy-két epizódba a Filmmúzeumon, és rájöttem, hogy a hangulata sokkal közelebb áll az eredeti Star Trek-hez, mint az Orionhoz.

 A történet alapja mondjuk megmosolyogtató, de csekély ár ez azért, hogy egy békebeli régi sci-fi hangulatot élvezhessünk.

 1999-et írunk, ami az angol széria születésekor, még hangzatos eljövendő dátumként hathatott. A Holdon létesített bázisra, az emberiség első előőrsére a csillagok közé, új parancsnok érkezik, Jonathan (hívhatnak másképpen sci-fi hőst?) Koenig személyében. Az új srác problémázik egy keveset azon, hogy nem volt nagy ötlet a Luna másik féltekére atomhulladéktemetőt építeni. Nem is lenne igazi hős, ha nem lenne igaza. Egy robbanás következtében az egész égitest bázisostul letér pályájáról, és nekivág a végtelen világűrnek, ahol ugye ember még nem járt azelőtt. Hogy hogyan kapcsol akkora sebességre, hogy ezután még a szereplők életében újabb, és újabb planétákat közelítsen meg, azt most takarja jótékony és elnéző rajongói homály. Később mondjuk, eldünnyögnek valamit arról, hogy ők is ugranak, hiperűri csomópontokon keresztül. De a lényeg hogy hőseink helyre kis Sas becenevű leszállóegységeken indulhatnak kalandozni, minden újabb epizódban.

 Mi pedig újfent megállapíthatjuk, hogy a barlangdíszlet, a jó doktor vagy a mindenhez értő tudományos tiszt karakterei éppoly univerzálisak, mint amilyen régi a szülővilágától elszakadó legénység koncepciója.

 Addig is, amíg valakinek eszébe jut a TOS-t is leadni hazai csatornán, vagy amíg valami újat nem kapunk, a kietlen kráterek közt megbújó Alfa Holdbázis igazi oázisnak bizonyulhat.

 És ha már Filmmúzeum, és régiségek, Prix kapitány kalandjait se hagyjátok ki! Megéri vetni egy pillantást a legifjabb magyar sci-fi hősre. Hiszen hol máshol láthatnák, például Sinkovits Imrét, amint éppen műszaki tisztet játszik.

8 Hozzászólás - “Space 1999 - Alfa Holdbázis”


  1. 1 annatar 2007. okt. 5. @ 12:04 pm

    Nekem az Alfa holdbázissal csak egy bajom van: teljességgel hiányzik belőle a humor, csak a feszültség van. Pár részt megnéztem belőle, és teljesen kikészített :P Hiába jók a sztorik (egy-két gyengébb próbálkozástól eltekintve), valahogy túl tömény, túl sötét, túl stresszes…
    Az Orionban viszont irdatlan nagyot csalódtam, amikor a Filmmúzeum elkezdte adni, azt ugyanis gyerekként imádtam (az Alfa holdbázisra kevésbé emlékszem, és szerintem sok részt nekem sem engedtek megnézni), de az az unalmas vacak, ami az első rész volt, elvette a kedvem a további nosztalgiázástól.

  2. 2 annatar 2007. okt. 5. @ 5:15 pm

    Gladia panaszolta, hogy nem tud hozzászólni a blogodhoz. Tennél valamit az érdekében? :D Köszi!

  3. 3 Zed Zero 2007. okt. 5. @ 8:50 pm

    Annatar: Prix kapitány a humorfelelős. Pláne amikor a mennyasszonya hivogatja a Földről hogy az esküvőre legyen otthon :) Egyébként már az is humoros, milyen megoldásokat vettek komolyan régen. Segít belegondolni, mi mindent veszünk ma jó megoldásnak, ami nem is különbözik sokban a régi hibáktól.

    Gladia: Ki és be kapcsoltam a csak regisztrálva és bejelentkezve lehet hozzászólni opciót. A múltkor ez segített.

  4. 4 annatar 2007. okt. 5. @ 10:04 pm

    Pirx kapitánnyal már gyerekkoromban is ki lehetett kergetni a világból, úgyhogy azt inkább nem, kösz :P

  5. 5 dzsejt 2007. okt. 7. @ 7:44 pm

    Alfa, Pirx, Orion… na ezek azok, amik a születésem előtt voltak slágerek :) De mindegyikhez volt szerencsém a Filmmúzeumon.
    Az Orion keményen megmosolyogtatott a párbeszédeivel, ruháival és különösen a frizurákkal. Meg még néhány dologgal.
    A Pirx… hát azt külön díjazni kéne valami erre specifikált aranygyümölcs díjjal. Szvsz ez már a maga korában is gagyi volt.
    Alfa, ez engem is megfogott. Maga az ötlet tényleg abszurd, de mégis volt benne valami, ami csak-csak a képernyő elé szögezett. Mintha átgondoltabb, vagy nem is tudom, reálisabb lett volna az Orionhoz képest. A Sasok nagyon baba jószágok.

  6. 6 Zed Zero 2007. okt. 8. @ 7:06 pm

    Ha kimosolyogtad magad, itt egy újabb ingatag lábakon álló elméletem: Olvastam valahol, hogy az Orion fogatásán kékek voltak az egyenruhák, és szürkék a falak, csak az már nem látszott a korabeli ff felvételeken. Hozzátéve, hogy T’pol is Olgához hasonlóan kéretlenül, felsőbb utasításra érkezik a legénységbe, és feltéve hogy az ENT patinás hangulatot teremteni igyekvő alkotói, tudtak róla, hogy létezett egy sorozat melynek startja beelőzte a TOS rajtját, érdekes kis egybeesések materializálódnak a transzporterdobogón.
    Mindenestre a legutobbi Star Trek széria főcimdalát dúdolgatva, ismerősen csang a refrén: “Felszáll az Orion, McLane a parancsnok.”
    Ejnye már, hová gurult a trikordrazinom? :)

  7. 7 dzsejt 2007. okt. 8. @ 8:50 pm

    Érdekes elmélet. És még tudhattak is volna róla. Legalábbis az után én mindent el tudok képzelni, hogy Sheppard a sorozat után nevezte el Orionnak az ős hajójukat :D

  8. 8 Zed Zero 2007. okt. 12. @ 3:58 pm

    Bezzeg O’Neil-nak nem engedték hogy Enterprise-nak nevezze el a másikat. :)

Te mit gondolsz?

Be kell lépned, ha hozzászólást akarsz írni.




  • Kiemelt linkek


  • SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
    Joomla Toplista SG.hu