StarTales

A Deadalus című epizód, a transzporter feltalálójáról szól. Remek színész teszi a karaktert Cochrane mellé, és Archer személyiségének is jót tesz az eddig nem említett barátság a két család között. A tolószékbe kényszerült zseni és fia sorsa éppúgy mesél az álmokért hozott áldozatról, ahogy kapitányunk saját apja halála iránt érzett fájdalma is, amikor arról beszélt, hogy hajója tervezője már nem élhette meg a startot.
Az epizód alapötlete is hangulatos. Erickson fia tizenöt éve a transzporterben ragadt, de most visszahozhatják.
Épp ezért nem értem, miért kellett ennyire tragikusan zárni ezt a részt. A srác menthetetlen, egy másik ember is meghal az ügy miatt Erickson pedig, letesz tervéről, mondván a Stargate nem alternatíva. Bezzeg ha tudná, hogy az Iconiánok már McGyver előtt évezredekkel használták!
Így nem igazán értem mire volt jó ez az epizód. Lehetett volna lazán optimista, még ha úgy nem is annyira realista a vége. Bár mondjuk mi a realista? Hogy tizenöt évet a srác a transzporterbalesetben töltött? Hogy a doki nem fog életjelet, de utána még beszél? Vagy maga a transzporter?
Elég veszteség az a tizenöt év, meg az a kerekeskocsi a családnak, a résznek viszont kifejezetten jót tett volna egy kis Happy End.

Az ezt követő Observer Effect című (Organiás) epizód már sokkal jobban tetszett. És nem csak azért, mert Travis végre megszólalt, még ha a főszerephez egy idegennek is kellett a testébe bújni.
Jó, tudom, írtak már rá epizódot régebben is, de az kábé annyira volt ötletes, mintha lenyúlták volna azt a Voyagert, amiben Harry Kim kapitányoskodhatott egy picit egy idegen hajón. (Ahhoz is a Defiant díszleteit festették át.)
A TOS-ból ismert idegenkre épített, mégis eredeti alapötlet, az összes főszereplőt megmozgató történet, a derűlátó befejezés, a joviális hangvételű zárópoén a két Organiai között…Nna ezt nevezem én Star Trek-nek.
Oké. Lehet itt is vitatni a hitelességet. Több ezer éves intelligencia, melynek problémái akadnak az együttérzés mibenlétével? A hősies kapitánynak folyamatábrát kell rajzolnia, hogy valami derengeni kezdjen a túlfejlett entitásoknak? De még ezzel együtt is sokkal kerekebbnek érzem ezt a mesét, mint az előzőt.
Rendben legyen benne veszedelem, néha veszteség. De azért ugye mégiscsak egy pozitív jövő felé tartunk. Az emberiség nagy kalandja csak most kezdődik, a problémák megoldhatók, a technika vívmányai jóra is felhasználhatók, és egyéb Roddenberry-i bölcseletek, melyekkel most nem untatnám tovább a Nagyérdeműt.
Ellenvélemény?