Star Trek - New Animated Series ?

chase21.jpg

Érdekes cikkre bukkantam, mely szerint az Enterprise törlése után felmerült egy animációs sorozat ötlete is. A kissé komor felütésű sztori szerint a Föderáció nem túl fényes jövőjében járunk 2528-ban. A Romulánok egy őket ért titokzatos eredetű „Omega részecske” támadás után, elfoglalták a Klingon főbolygót, az Andoriát és újraegyesültek a vulcanokkal. A Föderáció mindezidő alatt tétlen. A Romulánokkal 60 évig folytatott háború után, letett arról hogy kutatásokat végezzen, már csak árnyéka egykori önmagának.

Nem úgy Alexander Chase kapitány, aki a régi szép napokat akarja visszahozni, melyekről Akadémista éveiben halott. Ráadásul egy Enterprise nevű bárkával, mely teherszolgálatot teljesít a Romulán határvidéken. Ő azonban arra akarja használni a teknőt, hogy minden reménytelenség ellenére új élet, új civilizációk és új kultúrák után kutatva hozza vissza a régi módit, és ezzel talán a Föderáció aranykorát is.

Persze legénységéből nem mindenki osztja ezt a lelkesedést. Sokan csak szolgálni vágynak a határon. Csapatát együtt alkotják emberek (Barrick Holden parancsnok és Kaylen Donal hadnagy a lenti képeken) és idegenek, mint műszaki főtisztje Mr Zero aki a túlélés érdekében speciális öltözetet visel. Donal hadnagy biztonsági részlege pedig a klasszikus vörös ruhásokkal ellentétben, borg implantokkal is feltápolt hatékony különítmény lenne.

Jómagam nem mindig rajongok a komorabb jövőképekért, de ez szerintem irtó hangulatos egy ötlet. Persze akadtak rögtön ellenzői is, mondván a Trek lényege a pozitív jövő, de ebben az esetben azt hiszem látható, hogy az eredeti üzenet is él. Alternatív szálnak mindenképp telitalálat, de szerintem jó forgatókönyvekkel megállná a helyét a hivatalos idővonalon is. Sajnos nem sok további információt találtam a kezdeményezésről, az alábbi linkeket leszámítva.

Ha valaki többet tud az ügyről, kérem, jelezze! Különösen örülnék néhány vázlatnak a hajóról, és a legénység további tagjairól. (Érdekelne a Mr. Zero nevű műszaki főtiszt fizimiskája is.) Mert ez a pár kép, melyen a régi stílusjegyek köszönnek vissza a múltból a jövőben, ezzel a sztorivonallal engem igazán hangulatba hozott.

Hát Titeket?

chase3.jpg

holden3.jpg

donal3.jpg


Forrás: http://trekmovie.com/2006/12/13/cbs-considering-new-animated-trek-series/

Forrás: http://memory-alpha.org/en/wiki/Untitled_Star_Trek_animated_series

4 Hozzászólás - “Star Trek - New Animated Series ?”


  1. 1 dzsejt 2007. júl. 23. @ 7:34 pm

    Hát a fene tudja. Eddig animációs “folytatásból” csak a Starship Troopers fogott meg, azon túl se a Clone Wars (talán a 3D sori majd máshogy lesz), se a Stargate: Infinity, se a TAS.

  2. 2 Zed Zero 2007. júl. 24. @ 9:42 am

    Nem az volt a házi feladat, hogy sorold fel a nem kedvenc rajzfilmsorozataidat. Hanem az, hogy ugye milyen egy hangulatos kis alapötlet ez! :)

  3. 3 Zed Zero 2007. júl. 24. @ 9:56 am

    Nézd csak meg, mit írt Neked Kenand a Képregénysikerek Magyarországon posthoz!

  4. 4 dzsejt 2007. júl. 25. @ 6:34 pm

    Az alapötlet hangulatos, csak a rajzfilm kivitelezés erősen rontja nálam a hangulatot ;)
    Ha mondjuk azt találtad volna, hogy ez lesz a Trek következő sorozata (vagy filmje), akkor sokkal lelkesebb lennék :D

Te mit gondolsz?

Be kell lépned, ha hozzászólást akarsz írni.




  • Kiemelt linkek


  • Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek