The Irredeemable Ant-Man

antman.jpg

Hangyányi Spoilerek

Hangya már akkor hősködni kezdett, amikor a szuperhősöket, még nem is nevezték szuperhősöknek. Na jó lehet, hogy már nevezték, de a lényeg, hogy nagyon régi arc a szakmában. Dr Pym kikísérletezett egy szérumot, amellyel hangyányi méretűre tudta magát kicsinyíteni. Kikísérletezett egy sisakot is, mellyel hangyákkal tudott kommunikálni. Aztán jól elkapta a gonoszokat. Akkoriban elég is volt ennyi, hogy alapító tagja lehessen az eredeti Avenger Angelsnek. Ami nem meglepő, tekintettel arra, milyen hangyás egy csapat is volt az. De persze Pym nem érte be ennyivel. Nem csak mikroszkopikussá, de óriásivá is tudta növelni magát. Így aztán több álneve is volt: Hangya, Óriás, Góliát, és még sorolhatnánk. Ha már ott volt megtervezte Ultront is, aki aztán bekattant, és az Angyalok egyik legnagyobb ellenfelévé vált.
Magánéletében sajnos kevésbé volt zseniális. Házassága a szintén parányi, de annál elragadóbb Darázzsal többször futott zátonyra, mint ahány gonosz utódja lett Ultronnak. Az Ultimate címekben már egyenesen ütlegelte feleségét. Számtalan megbánás, és bukástörténet után, továbbra is a Marvel zsenikarának oszlopos tagja, de egyre kevésbé nevezhetnénk hősnek. Hisz többször roppant bele a felelősség súlyába, mint ahányszor cipelte a terhet. Épp ideje volt hát a karakterötletet kissé megújítani.

Az új cím a The Irredeemable Ant-Man humorosra veszi a figurát. Pym kifejleszti egy új Hangya öltözet prototípusát a Shield egyik helibázisán. Ám a labor őrizetét egy kékbalkezes, ügyefogyott újonc ügynökre bízzák, aki odáig megy önmaga és társa idegesítésében, hogy végül leüti a tudóst, akire vigyázniuk kellene. Innen az események megállíthatatlanul követik egymást, akár egy Pierre Richard filmben. Hősünk, pedig csak kapkodja a fejét, hogy hogyan is keveredhetett ekkora ramazuliba. A helibázist váratlan támadás, barátját halálos lövés éri, ő maga pedig, üldözött tolvajjá lesz.
Mindennek tetejében hősünk személyisége sem éppen hősies sokkal inkább kétséges. Miközben a Shield ügynökei, a kémkedésre kifejlesztett csúcstechnika birtoklásáért üldözik, ő arra használja szerzeményét, hogy csajokat szedjen fel. Figuráját épp az teszi szerethetővé, hogy se nem észlény, se nem talpraesett, mégis lankadatlan lelkesedéssel keveredik bajba.

A humor helyenként nagyon eltalált. Például amikor egy igazi hangya vezeti fel narráorként a történeteket, hogy aztán egy zöld hangya egészítse ki infóit a Hulk vendégszerepléséhez szükséges infókkal. Vagy amikor az ügynökök azt találgatják, hogy Nick Fury vajon létezik-e egyáltalán.
Máskor meg túllő a célon, de az én ízlésemen mindenképp. Még akkor is, ha az a cél a világ leg „Unlikeable” szuperhősének a megteremtése. Az még elmegy, hogy címszereplőnk a meghívott lányokkal fizetteti vacsoráját, de amikor, még barátja sírjánál sem tud visszavenni abbéli igyekezetéből, hogy elcsábítsa annak barátnőjét, az már inkább aljas, semmint piszok.

A szerzők, szerény értékelésem szerint, mint oly sok más esetben, ott követik el a hibát, hogy egyszerre próbálják két eltérő ízlésvilágú célcsoportnak is elsózni az ötletet. Ez a kis Hangya egyszerre akar, szerényen, bajbakeveredősen, Spidey-sen humoros, és anarchista, teszek a szabályokra, nem tisztelem a nőket Deedpool-os tempóval humoros lenni. Az ilyen sokat markolni igyekvő projectek aztán menetrendszerűen landolnak a két pad között, az asztal alá. A The Irredeemable Ant-Man hamarosan meg is kaphatja cancelt.
Pedig kár volt elszúrni ezt a remek karakterötletet, mert ott rejlett benne a potenciál, hogy Spidey-hez, vagy Flash-hez hasonló humorágyúvá nője ki magát, némi karakterfejlődés után, akár még Avengers tagként is.

0 Hozzászólás - “The Irredeemable Ant-Man”


  1. Nincs hozzászólás

Te mit gondolsz?

Be kell lépned, ha hozzászólást akarsz írni.




  • Kiemelt linkek


  • Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek