X-Men

xmen.jpg

Sok SNIKT lefolyt már a kalandok tengerén, mióta Xavier professzor megalapította különleges iskoláját, és az X-Men megkezdte harcát Magneto világuralmi tervei ellen.
Mostanra a prof nyugdíjba vonult, sokadszorra újjáépített iskoláját első tanítványa Cyclops igazgatja. De már a másodszorra összetoborzott Uncanny X-Men tagjai is öregeknek számítanak, még a tanárok közt is. Hiszen tanítanak már az eredeti Új Mutánsok is.
Újabb és újabb nebulók érkeznek az immár nyilvános Akadémiára, de nem csak róluk szólnak történetek. Világszerte egyre több mutáns éli nem éppen hétköznapi életét.
Titokban folyik tovább az X-Fegyver tervezet, miközben a nyilvánosság előtt az új X-Factor működik együtt a kormánnyal. Az X-Körzetbe tömegével sereglenek a kitaszítottak, a Londoni székhelyű Excalibur mellett számos kisebb csapat és szervezet tevékenykedik a világ legkülönfélébb pontjain.
Aztán a titokzatos M napot követően számuk váratlanul megfogyatkozik, mindössze 198-an maradnak. A kormány elérkezetnek látja az időt, hogy biztonságuk védelmében Robot Őrökkel védett területté nyilvánítsa az iskolát. Hőseink a béke érdekében hajlanak az együttműködésre, de a Civil War őket is eléri.
Túl vagyunk már számtalan Magnetora írt, egymástól gyakran élesen eltérő fejlődés és bukástörténeten. Alternatív realitásokon, fenyegető jövőképeken, galaktitkos incidenseken.
Jelenleg Cyclops, Emma, Beast, Logan, Colossus és Kitty alkotják a Lenyűgöző X-Ment, de rajtuk kívül több csapat is tevékenykedik, ahogy az ifjú titánok is újabb csapatokat alkotnak.
Temérdek előzménytörténetben ismerhetjük meg a tagok múltját. Újraélhetjük az Első Osztály születését. Se szeri, se száma a rajongók által is nehezen fejben tartott címek áradatának. Végtelen a hősök névsora. Képregényötlet soha ezelőtt, és azóta sem, volt ilyen sikeres. Nem csoda hogy Deadpool is X-betűt követelt saját kiadványa címébe, hogy jobban fogyjon.
Aki csak a három filmet látta, az csak három filmet látott.
Aki beéri ennyivel, egy egész fantáziavilágot veszít.

Forrás:

Nitro Comix

X-Fanzine

Pendragon

0 Hozzászólás - “X-Men”


  1. Nincs hozzászólás

Te mit gondolsz?

Be kell lépned, ha hozzászólást akarsz írni.




  • Kiemelt linkek


  • Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek