StarTales

Jms okos ember. Alighanem az egyetlen filozofikus hangvételű író Hollywoodban, akinek volt annyi esze, hogy executive produceri végzettséget szerezzen, így gátolandó meg, hogy a stúdión kívül bárkivel vitatkoznia kelljen saját sorozatáról. Tapasztalatai megtanították, hogy ha el akar adni valamit a tv-ben, ahhoz kompromisszumokat kell kötnie, készen kell állnia a változásokra. De tudja azt is, hogy mikor kell következetesen kiállnia valamiért, és legfőképp azt, hogy lehet ezt a kettőt úgy összeegyeztetni, hogy a kecske is megmaradjon meg a káposzta is jóllakjon. A Babylon 5-tel többek közt azt akarta bizonyítani, hogy összefüggő történetet is el lehet sütni még a show-bizniszben. És mivel tudta jól hogy ehhez egy koncepció kell, az elején kezdte. A legelején…

Spoilerek árnyfelhői takarják el a centauri égboltot….

A Minbari vallás szerint kezdetben nem volt más csak az Univerzum, mely hogy megvizsgálja és megértse magát, részekre bomlott. Ezek a részek lettünk mi értelmes lények. Az Elsők a csillagok közt jártak, kortalanul. Elhintették az életet, tanítottak a fiatalabb fajokat, megvívták háborúikat, majd megöregedtek. Többségük a Peremen túlra távozott, néhány álomba merült és vár. Ketten közülük a Vorlonok és az Árnyak hátramaradtak, hogy pesztrálják az ifjabb, immár halandó fajokat. Rossz pásztoroknak bizonyultak. Vitájuk arról, hogy a Rend vagy a Káosz a célravezetőbb oktatási metódus konfliktushoz vezetett. A Vorlonok beavatkoztak a népek fejlődésébe, vallásaiba, genetikájába. Az Árnyak ezerévente háborúkat szítottak, hogy összekuszálják a szövetségi rendszereket. A fiatalabb fajok, pedig tudatlan figurákká lettek, egy általuk nem is sejtett ideológiai háború sakktábláján.
Tíz évvel a Földet gombnyomás híján elpusztító Földi-Minbari háború után, Földi kezdeményezésre, Minbari anyagi támogatással űrállomás épül, hogy meggátoljon minden további háborút. Öt nagyhatalom, és a Szövetségen Kívüli Világok Ligája küld ide képviselőket. És miközben ezek a nagykövetek tízezerrel egymás ellen intrikálnak, felsejlik előttük, hogy a szálakat náluknál évmilliókkal idősebb hatalmak mozgatják a háttérből…

Jms két történetet szeretett volna írni. Egyet, mely egy a Gyűrűk Urá-hoz hasonló nagyívű, sokszereplős legendát mesél el, és egy másikat mely egy állomáson játszódik. Aztán jött a gondolat, a kettőt akár ötvözhetné is. A Babylon 5-ben egy álom öltött testet. Minden sci-fi tv sorozat író álma. Egy helyszín, amit egyetlen díszletből fel lehet húzni, mégis odamegy minden kaland, és mindez még hihető is. Persze ehhez is kellett a gondosan felépített koncepció.
Bázisunkra ugyanis nemcsak a nagykövetek érkeznek. Az ezeréves ciklus éppen letelt, az Árnyak ébredeznek, a Vorlonok intrikálnak, mozgásba lendülnek a történelem kerekei. Aki érzi a változásokat mind ide tart. A követeket követik, a kereskedők, a vallások képviselői, a lobbisták, a haszonlesők, az ipari kémek. Megannyi kövér kis célpont merénylőknek, kalózoknak, tolvajoknak, adatkufároknak, információüzéreknek.
És mivel a Minbariak és Vorlonok az Árnyak elleni konfliktusukhoz szponzorálták meg a létesítményt azt szép nagyra építették. Hogy igazi gyülekezőhelyévé válhasson szövetségüknek. A Kék szektor a legénységé, a Zöld a diplomatáké, a Vörös a kereskedőké, a Barna a jobb jövő reményében érkezett lumpeneké, a Szürke elhagyatott ipari terület, mely titkokat rejt, az Idegen szektor, a nem oxigént lélegző látogatóké, egyedi ökoszisztémával. A nagykövetek estélyeitől, a vadászgépek hangáröblein át, a tolvajcéhekig, minden helyzet és helyszín megtalálható itt, amiből csak sci-fi történetet lehet írni.
A nézők mégsem azt érzik, hogy egy szűk kis hajón szoronganak, hanem hogy folyton egy újabb szegletét ismerik meg, egy monumentális, titokzatos és lenyűgöző világnak. Mindehhez pedig gyakorlatilag nem volt szükség másra, csak jó sok kék, zöld, vörös papírcsíkra. Aztán ezt az egy díszletet lehetett évről évre csinosítani, hogy jóval kisebb költségvetésből is beérje, és sokszor meg is előzze a rivális Star Trek látványát, mígnem az utolsó évadokra már újabb helyszínek, a Mars, a Centauri Prime vagy épp a drazik világa is beleférjen a büdzsébe. Ügyes, roppant ügyes.

A B5 másik nagy húzása a szereplők sokasága. Itt nem csak egyetlen legénység vagy csapat sorsáért izgulhatunk. A tisztikar mellett, nagykövetek, attaséik és különféle érdekcsoportok vezetői is ugyanannyi teret kapnak. Nemcsak mellékszereplőként, hanem a történetet formáló főszereplőként.
Mert nem csak bolygó intrikál bolygó ellen. Vegyük a Föld esetét. Santiago elnököt saját alelnöke teszi el láb aló. Ebben idegengyűlölő csoportok és érdekszférák ugyanúgy támogatják, ahogy a Telepaták testülete is. Utóbbinak viszont saját szökevényeikből szerveződő lázadással, és egy (ellenük is) gyógyszert gyártó óriásvállalattal kell számolnia. Mindeközben a Mars és a többi Földi kolónia függetlenségéért küzd. Az ellenállók legyenek Telepaták vagy Marsiak, radikálisabb és kompromisszumkészebb csoportokra szakadnak, és így tovább. A háttérben egy titkos ügyosztály kavar, míg a FöldErő kibernetikus kísérleteit igyekszik titokban tartani. És akkor még csak az öt nagyhatalom közül a legfiatalabbat vázoltuk.
De nem csak az intrikusok, a hősök is hihetőek errefelé. Hétköznapiak, esendők. Hibáznak, elbuknak, sokszor meg is halnak. Az állomás irányítása két kapitány karrierjét is derékba töri. Az első tiszt képtelen magához mást közel engedni. A biztonsági főnök alkoholproblémával küzd. A főorvos rákap a serkentőkre, hogy bírja a munkát. A harmadik kapitány, pedig nagyon is érti őket, hisz fiatalként hasonló cipőben járt. Könnyű velük azonosulni, könnyű velük együttérezni.
Nincs ez másképp a nagykövetekkel sem. Delenn-t küldetéstudata börtönzi be. A kezdetben bosszúra szomjazó G’kart egy vallási élmény téríti a jó, de magányos útjára. A bohém Londo Fausti alkut köt, és bármennyire szeretnivaló figura is marad, nem menekülhet a fizetség elől.
A veszteséglistát gyarapító neveket sem egyszerűen kiírják a sorozatból, hanem készen az eshetőségre eleve minden fontosabb szereplőre terveztek egy ilyen kiskaput is. Ez a módszer be is vált. Sinclair távozása, Talia, Kieffer, Marcus, Byron halála egytől egyig szerves részei, nem pedig, kényszermegoldásai a sorozatnak. Marcus-é például az egyik legnagyobb pillanata a shownak.

Az évadoknak maguknak is saját szerepük van a sorozatban. Külön címmel látták el mindegyiket, és előre célként tűzték ki, hogy öt lesz belőlük.
Az első még csak vázolja a helyzetet. A háttérben folyó, konfliktusokat. A hatalmi csoportokat. Az Árnyak Vorlonok játékaira még csak Kosh nagykövet rébuszai utalnak, amelyek csak később nyernek értelmet. Ahogy csak később jövünk rá, hogy már az első szezonban egy Rangert láthattunk, az egyik jelenet hátterében. És ahogy az is csak később nyer értelmet, miért adták meg magukat a győztes Minbarik pont akkor, amikor Sinclair elvesztett 24 órát emlékezetéből. De miközben az epizódok történéseit követjük, már világosan érezhetjük, valami folyik a kulisszák mögött.
A második évben, ha lassan is, de biztosan, felpörögnek az események. Mialatt kiújul a Narn-Centauri háború, egyre több főszereplő kerül kapcsolatba az évmilliós titkokkal.
A harmadik évadra a béke reménye elveszett. Az Árnyak szította konfliktusok hullámai elérik valamennyi karaktert. Kit így, kit úgy, de senki nem marad szárazon. Miközben fény derül az Őrszemek ezeréves legendájára is, a Babylon 5 beváltva az ezeréves jóslatot és a Fény erőinek gyülekezőhelyévé válik.
A negyedik szezonban a Szövetség két tűz közt találja magát. De meg kell tanulniuk azt is, hogy nem elég az óriásokat elkergetni a homokozóból, nem elég egy háborút befejezni, a pusztítás sebeinek gyógyítása jóval tovább tart.
Így születik meg az ötödik évad elejére az új Csillagközi Szövetség, hogy a hátralévő epizódokban igazolja életképességét, létjogosultságát az elavult régivel, és az új kihívásokkal szemben. De aki boldog happy end-re számít csalatkozni fog. Hőseink közül, ez csak egyvalakinek adatik meg. Bár ha jobban belegondolunk…
A sorozat mégsem szomorúan zárul. Sokkal inkább elgondolkodtatóan. Mert mi más is lenne az igazi hősiesség, mint annak felismerése és vállalása, hogy a világ jobbá tehető, de csak személyes áldozatok árán? E legenda formálói vállalják ezt az áldozatot. Kiállnak álmaikért, de meg is fizetik az árát. Mert a jövő, mindig fájdalomban születik.

Mindez persze csak, a más sorozatoktól is joggal elvárható megközelítés lenne. Függetlenül attól, hogy más szériák nem is veszik rá a fáradtságot. De itt ráadásként a koncepciót egy remek író tölti meg élettel. Így az epizódok önmagukban is élvezhetők és értékesek mégha a nagy titkokat csak láncolatuk fedi is fel.
Komoly témákról szólnak, hol szórakoztató, hol humoros, hol drámai, hol tragikus hangvétellel, de mindig következetesen. Üldöztetésről, háborúkhoz, és személyes katasztrófákhoz vezető rossz döntésekről, nehezen vállalható kiutakról.
Jms kegyetlen precizitással számol le olyan idejétmúlt klisékkel, sztereotípiákkal, mint a háborúkat nehéz döntések nélkül nyerő hibátlan hős karaktere, vagy éppen a pártatlan újságíró mítosza. A régészek itt nem bohém tudósok, hanem egy társaság megkeseredett szerződéses rabszolgái. A telepatáknak pedig mindössze három, rosszabbnál rosszabb válaszutat kínál az őket integrálni igyekvő társadalom.
Történetei rendre elgondolkoztatnak. Együttérzünk a Minbari-Földi háborúban elsőként kiadott tűzparancsot teljesítő katonával, ki tettei következményei elől képzelt világba zárkózik. Szurkolunk a biztonsági főnöknek, amikor társai árulónak hiszik. A jó doktorral együtt omlunk össze, amikor a háború megnyerése érdekében élete legnehezebb parancsát teljesíti. És nem is hiszünk a szemünknek, amikor G’kar és Londo nagykövetek végül mégis a béke ösvényére lépnek.
Mindezt egy hihetetlenül szórakoztató környezetben. Melyben mintha az Alapítvány tanácsosai, Középfölde kószái, egy messzi-messzi galaxis vadászpilótái, cyberpunk történetek antihősei, csillagflotta tisztek és a Dűne Nemesi Nagy Házai adnának találkát egymásnak, hogy így együtt mégis valami koherensen egységes hangulatú, új legendát alkossanak.
Miközben az a hatalmas flotta csak egyre növekszik a bázis körül, hogy minden idők legnagyobb ütközetére készüljön.
A Babylon 5 üzente máskülönben semmiben sem tér el a Star Trek-étől. Csak a csomagolás más. Hihetőbb, komolyabb, merészebb. Leszámolt számos klisével, sztereotípiával. Egy méltatója szerint akkor érkezett, amikor az emberek már készen álltak másképp tekinteni a sci-fire.
Ez ereje és gyengesége is. Hisz amíg az üzenet egy könnyed Star Trek vagy Star Wars epizód formájában kerül a közönség elé, addig a Babylon 5 nehezebben fogyasztható. Ráadásul összefüggő is, ami mai rohanó világunkban újabb nyomós érv lehet fogyasztása ellen.
Mégis ha valaki azt kérdezné, a sok sf sorozat közül melyet ismerek, melyiket ajánlanám, határozottan rá adnám le a voksom.
Nem tökéletes. De az eddigi legjobb. Tekintettel a szórakoztatóiparban uralkodó trendekre, egy ideig nem is lesz több ilyen.

Utánzói persze akadtak szép számmal, de jobbára csak külsőségeit koppintották. A DS9 rajongók nem fognak repesni a kitételért, de bizony nem véletlen a sok egyezés. Jms B5 tervezetét először ugyanis a Paramountnak mutatta be, még jóval a DS9 indítás előtt. Lett a DS9-ben is Kiválasztott kapitány. Katonás női első tiszt.. Féregjárat - ugrókapu. Tengelye körül forgó állomás. 13-as ügyosztály - 31-es ügyosztály. Vallásos de nem fedhetetlen minbariak - bajoriak. Defiant -Fehér Csillag. Worf battlethje, Marcus den’bokja, komorabb hangvétel, esendőbb hősök.
Az sem tűnik véletlennek, hogy sikere után megszaporodtak a realistább hangvételű, vagy legalábbis annak szánt, de gyakran a ló túloldalára áteső, és ott talajt fogó sci-fi produkciók. Ebben persze szerepe lehet sok más tényezőnek is, az SG sikerének, a szórakoztatás ezirányú elferdüléseinek. Nem állítom hogy a Babylon 5 mindennek az Alfája és Omegája, de azért akadnak árulkodó jelek is. Kezdve a DS9 menetközben átírt karaktereitől, egészen az Enterprise-ban átértelmezett, minbariakra hajazó, titokzatoskodó vulcanokig.
De jms volt az is, aki a B5-höz hogyan csináljunk még olcsóbban, még jobb sci-fit receptekkel ált elő naplóiban. Jellemző hogy ebből követői csak az olcsó részt vették át, és azóta is tonnaszámra kapjuk, a B5-höz hasonlóan költséghatékony, de azzal ellentétben tartalmatlan címeket. És mielőtt bárki azt gondolná, hogy épp az ő kedvencét kritizálom, sietnék leszögezni, hogy nem. Mindegyiket kritizálom. A Csillagkapuban, az Andromedában, az Enterpriseban, a Voyagerben, a Farscape-ban, a BSG-ben mindben sokkal nagyobb lehetőségek rejlettek, mint amennyivel kiszúrták a szemünket.
Ezzel persze távolról sem azt állítom, hogy minden sorozatnak olyannak kellene lennie mint a B5-nek. Dehogy! Legyenek csak saját hangvételük szerint humorosak, könnyedebbek, komorabbak, keményebbek. De koncepció nélkül nekivágni a galaxisnak a B5 óta nem lehet. Komolyan gondolom, hogy a mai sorozatok 2%-os nézettségükkel, csak annak köszönhetik hogy műsoron maradnak, hogy gyártási költségeiket a béka feneke alá süllyesztették. Ez azonban, bármennyire erősen is rajongjon ez a 2%, nem minőséget jelent, csak hatékony spórolást. A cél 100 epizód, minél olcsóbb előállítása, mert akkor már biztosan nyereséges a dvd kiadás.
Amikor ezen alkotgatások szerzői kijelentik ők nem látták a B5-öt, nem is tudom melyik alternatíva a nevetségesebb. Hogy úgy készítenek sf sorozatot, hogy nem nézték meg az egyik legjobbat, és úgy próbálják utánozni, hogy nem ismerik. Vagy hogy úgysem sikerült tanulniuk belőle, hogy megnézték. Szinte látom magam előtt a producereket, ahogy a jogos összevetés hallatán legyintenek: „Oké, akkor legyünk mi is komorabbak, ha azt veszi a nép, de a realizmust hagyjuk a fenébe, azt nem veszik.” Pedig jms sosem darkosat írt, csak realistábbat az addigi címeknél.
Fájóan jellemző hogy mindeközben saját spin offjai, két tv sorozat, képregények és könyvek, már mind túl költségesnek bizonyultak az aláigérő, de alá is teljesítő riválisokkal, és a megváltozott szórakoztatással szemben. Pedig mind a Crusade, mind a Legend of the Rangers hordozta ugyanazt a potenciált, mint a Babylon 5. De ezekről, majd később…