StarTales

„ Amerika legféltettebb titkát fogja megtudni…” ezzel a mondattal indít a főcím. A fene se kíváncsi rá, vághatnánk rá egyből. Az ezt követő sorok sem győznek meg bennünket arról, hogy itt bizony egy sf. klasszikus közeleg. Időutazásos történet több merült feledésbe, mint ahány emlékezetes maradt. Hogy hősünknek hétről-hétre mindig csak hét napja lesz megakadályozni a katasztrófát, szintén keveseket hozhat lázba. Sok ilyen hétpróbás hetvenkedőt láttunk már.
Emlékszem, a hazai bemutató idején itt az SFportálon is alaposan ízekre szedtük a pilotot. Mondván mennyire sablonos, klisés, sztereotip, amcsi és távolról sem komolyan vehető. Csak arról feledkeztünk meg, hogy senki sem adta parancsba, hogy komolyan kellene vennünk.
A dolog akkor kezdett gyanús lenni, amikor hősünk újra és újra azon kapta magát, hogy amikor már éppen befűzné a csinos dr. Olga Vukavich-ot, időutazásra küldik, és kezdheti előröl, az egész manővert. Mert hét nappal korábban a hölgy semmire sem emlékszik abból, hogy már-már engedett volna, úgy egyébként meg ugye nem az a hajlandó típus.

Eszembe villant hát, hogy a Star Trek IV-et sem azért kedvelem, mert annyira komoly lett volna. Emlékeztek, ez az a sztori, ahol a csapat 1984 Los Angeles-ében bóklászik, két hosszúszárnyú bálna időutaztatásának ügyében. Adtam hát még egy esélyt a címnek.
Ezen a szemüvegen keresztül pedig, már nem is olyan ellenszenves ez a kis csapat. Lássuk csak, miről is van szó!
Amerika rendelkezik egy időgéppel, mely hét napra képes visszaküldeni egy embert. Ezt -mert ők ugye olyan jófiúk -katasztrófák meg nem történté tételére kívánják hasznosítani. Világos. De mivel a feladat veszélyes az időutazó egészségére, egy kissé zavart, de legalábbis problémás volt tiszt lesz a kísérleti nyúl, aki cserébe így kikerülhet a diliházból és bekerülhet egy titkos támaszpontra.
Szerencséjére a szupertitkos projectet vezénylő team tagjai egy kivétellel, mind megkedvelik szókimondásáért és egyéb főhősökre jellemző „ötvödör arccal jópofizok” adottságaiért. Így elég stabilan övé lehet az állás.
Eddig a mese. Lássuk mitől lesz fogyasztható?

Nos, amikor a világvége hangulatot, az ufókat, Roswellt, vagy épp a gonosz ikertestvéres klisét erőltetik semmitől.
Amikor viszont az írók ráébrednek, hogy az időutazós történeteket igazán a humoruk teszi szórakoztatóvá, már sokkal kellemesebb az összkép.
Nemcsak az olyan egyszerű poénokra gondolok itt, mint amikor az egyik első küldetésén krononautánk azt hiszi, rossz időbe küldték, pedig csak egy csatát újrajátszó, jelmezes emléknap közepén landolt. Vagy mint, amikor a problémát egyedül megoldani képes öreg tudós, a legválságosabb pillanatban kisgyerekké változik, és követelni kezdi csokiját.
Hanem arra, amikor a Frank Vegas-ban fogadásból oltár elé viszi Olgá-t. Vatikánban találja magát a pápa testében. Vagy épp az elkallódott elnöki atomtáskát hajkurásszák a szegénynegyedben.
Ráadásul az sf-sorozatok költséghatékony világa már csak spórolásból is gyakorta folyamodik a „vissza a jövőbe” típusú forgatókönyvekhez. Nem hamvába holt ötlet hát ezek helyzeteire, humorára alapozni egy showt. Épp csak az eddigi próbálkozások vették magukat túl komolyan. Itt viszont felötlött bennem a gondolat, hogy néhány Trekkes író, az Andromeda és a Galactica helyett talán ide evakuált.

Mindez persze kevés lenne, ha a két főszereplőt nem találják el ennyire. Frank egy igazi bulldózer, aki pusztán ennek igazolásáért rendszeresen beleköt őreibe. Olga, pedig egy igazi hölgy, aki állítása szerint nem bukik az Alfa hímekre. Mi meg ezt Frank-kel együtt nehezen hisszük el neki. Így aztán olyan remekül szórakozhatunk kettősükön, mint felnőtt embereken utoljára a Simlis és Szendében.
Mindehhez persze kíséretet is kapnak, két tudós, két ellentétes álláspontú vezető, és egy bajtársias tiszt személyében. Akik ha nem is szerepálmaikat váltják valóra rövidke jeleneteikkel, jellegzetes karaktereikkel mindenképp hozzátesznek a joviális, könnyed hangvételhez.
Most lenne persze jó megmondanom, hogy a három évadnyi termésben melyik koncepció (a vidám, vagy az ijesztgetős) került túlsúlyba, de sajnos az epizódok negyedét sem sikerült elcsípnem.
Amikor viszont sikerült többnyire kellemes vasárnapi kikapcsolódásnak bizonyultak.
Valami hasonlónak, mint az Eureka, háttérben lappangó sötét összeesküvések nélkül. Sőt, azzal ellentétben itt marad idő némi moralizálásra, optimizmusra is.
Ami, addigra leküzdve az Árnyakat, a Borg Térséget, a tervezgető Cylonokat, és az éhező Wraith-eket üdítő változatosságnak is hathat.

Megközelítése szerzőknek és fogyasztóknak egyaránt vígjátékként javallott.