StarTales

A Csillagflotta legújabb prototípusa a Voyager kutatóhajó egy lázadó Maquis legénység eltűnt hajója után kutat. Váratlanul a galaxis túlsó végére a Delta Kvadránsba kerülnek. Janeway kapitány etikai megfontolásokból tűzparancsával zárja le a rövidebbik hazafelé vezető utat, ezzel hetven évig tartó utazásra kényszerítve mindkét legénységet. A Föld felé veszik az irányt, útközben keresve a gyorsabb hazajutás lehetőségeit….

Mivel Dzséjt kollégám a jelek szerint egy ideig még nem kerít sort erre a címre, írok róla én egy kis szösszenetet. Aztán majd sorra veszem én is a többi sorozatot is, hadd legyen itt egy morcosabb változat is belőlük. Az Sfportálon úgyis hagyomány hogy egy filmről több kritika is készül. Gyakran homlokegyenest ellentétes tartalommal. Éljen a szólásszabadság, mégha az információk áradatában gyakran el is veszik, hogy akkor most mi van.

A Voyagerhez engedtessék meg egy személyes emlék. A német Sat1, mely azóta már nem adja a romló nézettségű Trek sorozatokat, úgy reklámozta be, hogy jón Kathryn Janeway és Robert Picard kapitány. Így, rögtön két kapitánnyal. Sőt az egyik családneve a legendás Jean-Luc Picard-éval megegyező. Egyből felsejlett előttem, hogy itt bizony két hajó lesz, nem egy, és az egyiket a kis kopasz fia fogja vezényelni. Az orvosi tisztet játszó színész megtévesztő neve (mely egyébként Picardo és nem Picard) mellett félreértésemet csak növelte, hogy a marketinggépezet máris reklámozni kezdte az első három lélekvesztőt úgyanebben a reklámban. A föderációs kinézetű Voyagert, a klingonszerű Maquis hajót, és egy kazon bárkát. Máris tudtam miről fog szólni a sorozat. Egy föderációs, egy klingon és egy romulan hajóból álló flotta a peremen túlra merészkedik. Nem jött be.
Másik emlékem, hogy a pilot Sat1-es vetítésekor ülök a főcím előtt és azon mérgelődöm, hogy az egyik főhős nevét nem tudtam lejegyezni, pedig ez ugye marhára fontos lett volna. Bezony én is voltam hithű rajongó, aki meg volt győződve arról, hogy Berman és Braga a legjobb sf írók között lehetnek a világon.
De félre a nosztalgiával! Nézzük inkább mitől jobb és rosszabb ez a show a többitől. Persze csak, mint mindig, szerény véleményem szerint.

Elsőként Jeri Taylor írónő nevét említeném meg, aki a TNG epizódjain kezdte Trek-es ténykedését. Például olyan forgatókönyvekkel, mint a Data –Lore -Who kétrészes, melyet a szekták elterjedése ihletet. Ténykedésének hála több szerephez jutottak a női karakterek is. Mind Beverly mind Deanna parancsnoki szerepben és döntési helyzetekben találták magukat. Kiderült hogy ez egész jól is áll nekik. (Bár én gonoszul meg aszoktam jegyezni, hogy azért Deanna tipikus női vezető, mindkét Enterprise-t aminek a kormányához engedték leamortizálta. )

A Voyager mindenek előtt tehát egy női író által, női kapitánnyal vezényelt, közösségi érzülettel átitatott új látószögű sorozatként indult. Figyeljük csak meg a szereplőket! Eddig nem kapott ennyi figyelmet az orvosi karakter, az ápolónő, vagy a moráltiszt. Ahogy nem volt ennyi beilleszkedési problémával küzdő karakterünk sem. Paris, B’ellena, Hetes mind meghatározó arcai a címnek, és mindannyiuk nehezen idomul a hajó követelte szabályokhoz és társaihoz. Mindeközben kapunk egy anyafigura kapitányt, egy rendmániás vulcant és egy spiritiszta első tisztet, akik a lelket tartják bennük.
A három grácia, pedig, bár Trekkesen leegyszerűsített karakterek –Janeway, a kapitány, Torres, a temperamentumos és Kes, a kedves aranyos, nem csak a ruhát hordják. Számtalan helyzetet ők oldanak meg, vitáznak, irányítanak, vagyis szerepelnek. Nem csak a komputert ismétlik, mint Galaxy Quest-es kolleginájuk.

De kezdetben nem sikkad el a többi karakter sem. Tim Russ-ra nem kisebb feladat várt, mint hogy Nimoy után népszerűvé tegyen egy újabb vulcan karaktert. Chakotay-nak a Riker által teremtett „első tiszt” karakterkasztnak kellett megfelelnie. (Nálunk szerepjátékban mindenki első tiszt akart lenni.) A Doctor remekül hozza az öntudatra ébredő program nyűgjeit, ami Brent Spiner Datá-ja után ismét nem kis szakmaiságot követelt. Paris, Torres, Kim, Neleex és Kes pedig keresik a helyüket a hajón, ami azért nem zavaró mert a szerepük szerint is ez a dolguk.
Remek kis, hihető csapat áll itt össze, jó színészekből, jó szerepekre, sok lehetőséggel. De sajnos nem véletlen írtam a bekezdés elején, hogy kezdetben…

Másrészt a Voyager tudatosan szakított a DS9 által megcélzott sötétebb hangulattal, mégha kutatóhajó helyett taktikai felderítőként is aposztrofálták. Visszatérését a TNG könnyedebb hangvételéhez, sok rajongó és Ihra Steven Behr is meghátrálásnak érzi. A lázadó Maquis karakterek csillagflotta ruhába öltöztetését Merras kolléga is erősen kritizálja. Mondjuk úgy Chakotay nem a kedvenc karaktere.
Ezzel én épp Chakotay személyisége miatt nem tudok egyetérteni. Ő szerintem éppen az az intelligens szelíd harcos típus, aki hamar beláthatja, rossz lóra tett a Maquissal. Janeway személyében új követendő példára lel, és ő kész is tanulni. Például a Roddenberry-i hagyatékot, mely szerint problémák fegyverrel nem oldhatók meg. És mivel ő a főnök a Maquisok közt, ez a lehetőség legénységének is megadatik. Seska kivételével a többiek élnek is vele. Szerintem ez így hihető és kerek, hisz a Maquis tagok nem terroristák hanem lázadók, akik ráadásul, még elég messzire is kerültek Lázadásuk színterétől.

Sajnos ezt a címet sem kerülte el azonban a tv-sorozatok átka. A nézettségi verseny miatti folyamatos változtatgatás. Ezt elsőként alighanem a Delta Kvadráns sínylette meg, melynek történelmét így aztán soha nem is dolgozták ki rendesen. Míg a többi negyedben olyan nagy múltú birodalmak terpeszkednek, mint a Föderáció, a Klingon, Cardassiai, Romulan vagy Dominium térség, addig itt mintha a krenimek időgépe zavart volna össze mindent. Az első évadokban, a romvidékeken marakodó kazonok uralkodnak fölötte, és néhány vidián kóvályog győgyszerért. Már itt is kérdéses lehet, hogy mi ez a lapukkant peremhangulat, összevetve a többi kvadráns fejlettségi szintjével. Aztán ha a nézettség azt kívánja, jöhet egy Borg térség, egy Borgnál is veszedelmesebb minden képességgel feltápol faj, majd ha kell, kiderül, hogy mégis vannak itt Birodalmak, amik ugyan fejlettek de mégsem lépnek fel a kazonokkal szemben. Talán, mert eddigre már az írók is elfelejtik őket, mintha sose lettek volna? Aztán ismét a semmiben bóklászunk, alig bírva el néhány űrkukással, hogy azután visszakézből, hatosával vágjuk haza a szuperfejlett borg kockákat. Egyszóval: koncepciótlan a térség.

Ráadásul, az alapötlet bármilyen hangulatos is, nem bír ki hét évet. Admiralitás nélkül, szövetségesek nélkül, egyetlen hajón száguldani hazafelé, bizony unalomfaktor. Egy ponton túl tényleg nem marad más választás, mint mindig új térségbe érni, és ott új, épp akkor jelentkező veszedelembe botlani. Bármennyire is valószínűtlen ez.
Az eredmény: Egy idő után bárhova is téved csapatunk, mindenütt lövik őket. Így már csakugyan kérdésesnek tűnhet hogy életképes-e a békével jöttünk mentalitás. Csakhogy nem a föderációs elvekkel van baj, hanem az egyre több akciót követelő nézőknek megfelelni igyekvő, megváltozott jövőképpel. Mely többé így már nem logikus. Logika híján pedig már nem hiteles.

Az igazi sorscsapást azonban Hetesnek hívják. Félreértés ne essék, önmagában az még nem lenne probléma, hogy a producer nője szerepet kap. Bizonyára fiatal és szorgalmas. Van ilyen. Megdolgozott érte, mégha szakítottak is rögtön a sorozat után. Ettől még lehet ötletes, sikeres a karakter, ahogy az is. Az sem egy katasztrófa, hogy személyében egy sexszimbólum lép a fedélzetre, még ha én meg is lennék nélküle, meg egyébként sem az esetem.
De hogy erre az összes többi főszereplő haptákba vágja magát, levonul és átmegy asszisztenciába, az már vérlázító. Kes-t kirúgják, Neleex és a Doki lemennek hülyegyerekbe. A vulcan kultúra ezentúl, már csak Warrick és Tuvok pon’far-járól szól. Kim hét év után az újonc szerepében ragad. Csoda hogy Kate Mulgrew már csak lemondó arccal kitölt a jelenléti ívet, és Robert Beltram kiosztja a rajongókat egy találkozón, hogy ébredjenek már fel?
Hetes jó karakter. De nem ő a főszereplő. Nem viheti haza egyedül a hajót, miközben a csapat Stan és Pan-t játszik. Itt válik az egész humoros helyett komolytalanná. Az értő néző számára pedig szomorúvá.

Minden sorozat kényes kérdése a befejezés. Mire sor kerül rá, már rengeteg minden változott, az eredeti elképzelésekhez képest. A feszültségfokozás érdekében, partnercserék, veszteségek, fordulatok váltották egymást a producerek, stúdiók diktálta tolvajtempóban. Szereplők jöttek , mentek vagy értek dicstelen véget, mint Kes. Nem várt események következtek be, stb. Amikor pl a Kim-Torres páros barátságáról a Paris-Torres szerelemre váltott a fókusz, az még egy mindenki által vehető kanyar volt. De amikor Hetest az utolsó epizódban összeboronálták azzal a Chakotay-el, akivel addig két szót sem váltott és aki hét évadon keresztül vacsorázgatott Janeway-jel, ott már sokan kisodródtak.

A finálé alapötlete jó. Janeway admirális felrúgva az Időirányelvet visszatér a múltba, hogy csakazértis egészben hozza haza csapatát. Jól áll neki a Borg-gal és a halállal is szembeszálló anyatigris szerep, jól áll neki a főszerep, mégegyszer, utolszor. Pont annyira jól, mint amilyen falsul veszi ki magát, hogy a győzedelmes hazatérés után elmarad az üdvrivalgás, ünneplés. Én azt hittem Paris szétveri a kormányművet, Kimet úgy kell majd felmosni, Neleex táncba viszi Tuvok-ot, Chakotay és Janeway pedig bezsebeli a gratulácviókat, miközben a doki a megkattant legénység hogyléte felől érdeklődik az egyik monitoron az örömében zokogó Torres-tól.
Ehelyett épp csak nem alszanak el az ominózus, hét évadon keresztül várt jelenetben. Ha itt esetleg az idősb Janeway elvesztése miatt kámpicsorodtak el, hát emlékeim szerint az se jött le a képernyőről. De teljesítményük ebben az esetben is megérdemelt volna, némi levezetést.

A sorozat utózöngéi hasonló dolgokról árulkodnak. Miközben a Stargate Atlantisz a koncepció laza nyúlásával indít, a Voyager csapata ugyanúgy nem kap mozit, mint a DS9 gárda. Brooks legalább tiltakozott egy kicsit Sisko félistenné változtatása ellen, Mulgrew azonban önként és dalolva, hagyja magát admirálissá előléptetni egy újabb TNG moziban, ahelyett hogy kampányolna saját csapatáért..
Egy lebutított sorozat után, Garett Wang és Tim Russ még mindig udvariaskodva nyilatkozik Bermanról, hátha csurran-cseppen még valami. Például előbbi büszkén állítja, hogy Kim szerepe nem is volt sztereotip. Utóbbi meg azt mondja, a színészeknek kevés a beleszólásuk. Mulgrew lassan kiböki, hogy megbánta az admirálisos jelenetet, és hogy jobb lett volna, ha az eredeti legénység nem változik. Na vajon kire gondolhatott?
Velük ellentétben, Nana Visitor, Alexander Siddig, Robert Beltran, Jolene Blalock, Leonard Nimoy, Walter Koenig érdekes módon már a forgatásokon ki merték nyitni a szájukat, lemondva ezzel, akár további előmenetelükről is. Nem mintha a mélyen hallgatók olyan sokat nyertek volna bólogatásukkal.
De az igazi bűnösök között, ezúttal is, mint mindig, ott vannak a rajongók is. Akik beérik a részről-részre ismétlődő menetrendszerű űrcsatákkal, egy fehérneműmodellel, meg két rossz poénnal.

Zed Zero voltam megint.

Ako-chee-moya.