Star Wars - Shadows of the Empire

shadowsoftheempire.jpg

Xizor herceg a harmadik leghatalmasabb lény a Birodalomban. Szeretne a második lenni. Egyelőre. Ehhez első lépésként Darth Vadert kell ellehetetlenítenie. Mi sem egyszerűbb, ugyebár? És mivel tudja, hogy Vader a sötét oldalon, míg az Uralkodó holtan szeretné látni Skywalker-t, máris kezében a recept, amellyel Palpatine kedvére tehetne.

Steve Perry már az köszönetnyilvánításban is játékuniverzumnak titulálja a Star Wars-t. Ez után hiba is lenne részünkről, bármi elgondolkodtatót, művészit vagy megrázót várnunk a kötettől. Ahogy részéről is hiba lenne bármi ilyesfélét sűríteni az 5. és 6. epizód közti mintegy három-négy hónapba. A Birodalom Visszavágban kiélezett konfliktus és annak megoldása közé. Hiba lenne már csak azért is, mert így hogy nem teszi, remekül szórakozhatunk.

Persze elsőre én is többet vártam kedvenc mesénk újabb fejezetétől, de második olvasatra beláttam, ez így gömbölyű. Xizor, aki valahol Jabba felett, de még a Trilógia két főgonosza alatt helyezkedik el a hierarchiában, épp akkora veszedelmet jelent hőseinknek, ami még nem borítja fel az alapokat, de azért rendesen lehet aggódni miatta. De nem ő az egyetlen, aki a fejleményekről és a Star Wars-os hangulatról gondoskodik.

Részesei lehetünk a Lázadók Fett után folytatott hajtóvadászatának. Vader Skywalker után folytatott hajtóvadászatának. A Második Halálcsillag terveit meglovasító akciónak, és vele együtt a bothan kémek tragédiájának. Van itt felkelő bázis elleni támadás, tróntermi intrika, légirobogós üldözés és egy teljes csillagközi bűnszervezet. Nem beszélve egy helyre kis űrcsatáról Coruscant egén, Xizor erői, az Executor és a Zsivány kötelék közreműködésével.

Mindehhez olyan új szereplők mutatkoznak be, mint Guri, Xizor replikáns bérgyilkosa, Jix, Vader félelmet nem ismerő ügynöke, vagy Dash Rendar, Leebo névre hallgató pofátlan (mindkét értelemben) droidja. Bolygókban sincs hiány: Gall kikötőszurdokjai, Tattooinee homokdűnéi, Bothawui tornyai, Coruscant csatornái, a Császári Palota mind garantálják, hogy a rajongók otthon érezzék magukat. De a szerző nem feledkezik meg a humorról sem. Dash mellett Leia, Lando és Chewie hozzák legjobb formájukat, miközben sikerül Artoo-t és C-3PO-t is olyan helyzetbe sodornia, ami lazán túltesz minden filmes teljesítményükön. És persze a kölyök a fénykarddal, szintén akcióba lép.

Az igazi nagy húzás azonban az volt, hogy -a marketinggépezet, Special Edition és Prequel előtti főpróbájaként -egész áruskála jelent meg a történettel. De nem ám ugyanazzal! A könyv, a képregény, a konzoljáték mind kicsit más szemszögből meséli el ugyanazt a sztorit. Míg a könyvből úgy tűnhet, hogy Dash Rendar minden forróbb helyzetből menti az életét, addig a játékból kiderül, hogy épp ő az, aki külön akciói során magánban megmenti a helyzetet. Az akciófigurák, és Outrider makettek (a kedvenc SW hajóm) mellé, a Gyűrűk Ura naptáraikról híres Hildebrant fivérek illusztrációs albuma adja azt a képi többletet és filmszerű élményt, amivel más EU kötetek nem büszkélkedhetnek.

Persze lehetne hibákat keresgélni benne. Dash Rendar például eléggé Han Solo pótlékra sikeredett, és öt vödör arca van, mint általában a konzol karaktereknek, és Solo óta a legtöbb sci-fi hősnek is. Pedig jól kitalált háttértörténetéhez, akár személyiséget is kaphatott volna. De mint mondtam, hiba lenne, amikor ez egy egyszerű szórakoztató történet. Az Ismert Galaxisba illeszthető szereplőkkel, űrcsatákkal, elrabolt hercegnővel, hiperűrugrásokkal. Ha valaki hozzám hasonlóan, abban a krónikus betegségben szenved, hogy a Star Wars név hallatán, még mindig egy jó kis Lázadós űropera ugrik be elsőként, ne hagyja ki! Mert ez az.

3 Hozzászólás - “Star Wars - Shadows of the Empire”


  1. 1 dzsejt 2007. aug. 6. @ 10:47 am

    Egyik kedvenc SW EU-m, illetve nem is annyira EU, mivel az Outraider szerepel a filmekben, imigyen végül is legendájának van valóságalapja :)
    Ez az a történet, amiben nincsenek vadhajtások. Nincs hiperszuper-bolygópusztító űrágyú, a sorból kilógó hajók, fajok és bolygók, szuperhősiesített Erőhasználók, 888. Sith vagy Sötét Jedi, 999. Jedi túlélő, 1111. Birodalmi admirális. Az Outraider, bár a játékban ócskavasnak tűnik, valójában lazán lehet a Millennium Falcon csúcsmodern kiadása (az YT-2400-nál már csak az YT-2000 tetszik jobban). Xizor ármánykodása sincs túlspilázva, egyedül talán azt kellett volna kihagyni, hogy az ő ötlete a II. Halálcsillag körüli mizéria. Guri is nagyon jó, Rendar, bár valóban Han Solos (a könyvben ezzel viccelnek is), mégis megállja a helyét. Ráadásul egyik sem halt meg, bár meg kellett volna, de mint tudjuk, sci-fiben nincs végleges halál. Az meg már külön öröm volt, mikor a tervrajzok megszerzését újra eljátszhattam az X-Wing Alliance-ban :)

  2. 2 Zed Zero 2007. aug. 6. @ 11:22 am

    Gondolkoztál már azon, hogy vajon mi szükség a csak egy Jedi maradt, csak két Sith lehet, csak egy android, csak egy klingon szolgál a Csillagflottában típusú szabályokra? És vajon miért bírálják azokat mégis mindig felül a későbbi történetek? ;)

  3. 3 dzsejt 2007. aug. 6. @ 12:53 pm

    Az, hogy miért van, azt nem tudom. Mindenkinek megvan rá az oka, hogy miért hoz szabályokat a saját műveiben. Szabályok kellenek a működéshez, ők ilyen szabályokat tettek le ezért meg azért. Azt, hogy miért bírálják felül, az jobb esetben vagy a lázadó természetű alkotókból, rosszabban a fantázia hiányából fakad.
    Előbbi esetében van fantázia, így kimagyarázzák, mit miért merre meddig hogyan. Utóbbi esetben ötlete sincs, csak tudja, hogy az emberek zabálják a Jediket, a Sitheket, a klingonokat, androidokat, stb-ket, és szórja bele a cuccokat a sztoriba logikátlanságok tárházát prezentálva (mely önmaga és más művekkel is ellenkeznek).

Te mit gondolsz?

Be kell lépned, ha hozzászólást akarsz írni.




  • Kiemelt linkek


  • Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek