StarTales

A zseniális dr. Mordreaux Spock egyik fizikatanára volt az akadémiai évek alatt. Későbbi publikáció, melyek az időutazást firtatták nem találtak kedvező fogadtatásra és derékba törték karrierjét. Az elhivatott tudós elvonulva a világtól tovább folytatta kutatásait, olyan segítőkkel és támogatókkal, akik a számunkra hívságos pozitív jövőképből a múltba vágytak.
Ténykedésük eredménye számos alternatív jövő, melyek hasadásai a tér-idő szövedékén katasztrófával fenyegetnek….

Történetünk elején Spock egy szingularitást vizsgál. Első számításai megdöbbentő eredményre vezetik. Az Univerzum várható élettartama nem évmilliókra, hanem mindössze egy évszázadra rúg. Méréseit azonban nem ellenőrizheti, hiszen az Enterprise-t az Aleph Prime-hoz rendelik, így felfedezését megtartja magának. Kirk kapitány vérig sértődik, amikor megtudja hajóját fogolyszállításra veszik igénybe. Ian Braithewaite közvádló szintén meglepett, amikor megtudja hogy egy egész csillaghajó érkezett, ráadásul vészhívásra, amit nem ő adott le. Mégis örül, hisz a rab, akit el kell szállítani veszélyes és az Enterprise épp alkalmasnak, tűnik a feladatra. Amikor kiderül, hogy a fogoly nem más, mint a vulcani volt mentora Spock kérésére Kirk vállalja a fuvart. Ez azonban még csak az első a rejtélyek sorában. A közvádló élettársa ételmérgezéses álomkórban halt meg. Mr. Scott pedig olyan helyen látja Spockot, ahol az emlékei szerint nem járt.

Az utazást váratlan esemény szakítja meg. Egy jövőből érkezett zavart elméjű dr. Mordreaux terem a hídon, és egy terrorista fegyverrel halálos lövést ad le Kirk kapitányra. A szintén vezetőjét vesztett biztonsági részleg értetlenül áll az eset előtt, hisz foglyuk mindvégig a biztosított cellában tartózkodott. A tragédiától sújtott dr. McCoy doki, azonnal időutazással akarja megmenteni barátját, amit Spock természetesen visszautasít. Majd ahogy a kirakósjáték darabkái, elkezdenek összeállni, rádöbben hogy pontosan ez az amit tenniük kell.

A történet számos olyan megoldással él, amelyeket, azóta már sokszor láthattunk, olvashattunk megannyi Star Trek történetben. Nem állítom, hogy mindegyik itt szerepelt először. De ahogy a főszereplők reagálnak rájuk, az mindenképp erre utal.
Ez itt még nem az a rutinos, tapasztalt öreg űrrókákból, űrmedvékből álló csapat, akiknek a honi közönség a későbbi mozikból megismerhette őket. Itt még nincsenek élből megoldási javaslataik a problémákra. Mr. Spock először lát szingularitást, és kétszer is hibát követ el. Előbb amikor első méréseiről nem tájékoztatja társait, másodszor amikor nem az első időtörést, hanem a Kirk elleni merényletet próbálja megakadályozni. Mr. Scott itt még olyannyira nem ismeri társait, hogy néhány félreértés után, azt is elhiszi, hogy a doki és a vulcani kalózok kezére akarják játszani a hajót. Az pedig pláne fel se merül benne hogy felettesét azért láthatta korábban, mert időutazgat. Mr Sulu itt még olyannyira nem bízik magában, hogy áthelyezését kéri egy az orioni határt a klingonoktól örző hajóra az Aerfenre, hogy aztán elhagyott szerelme halálának híre döbbentse rá, mit is hagyott hátra. Ezek az emberi motívumok teszik igazán szerethetővé a csapatot ebben a könyvben. Hőseink itt még kezdők, sebezhetőek, sérülékenyek. Spock gyakorlatilag az üveg fenekéről rángatja elő McCoy-t Kirk halála után.

Élek a gyanúperrel, hogy Vonda N. McIntyre számos olyan ötlettel állt elő ebben a könyvben, melyek, azóta is visszaköszöngetnek. Az Aerfen tekinthető egy Defiant elődnek. A pókháló fegyver kegyetlenül hatékony, akár egy klingon disztruptor. Hunter kapitány -Kirk barátja az akadémiai évekből –alighanem az első indián tiszt a sorozatban még jóval Chakotay előtt. A szókimondó, tüskés, de áldozatkész Mandala Flynn és biztonsági osztagának illusztris tagjai, éppúgy eszünkbe idézhetik Tasha Yart, Ro Laren-t mint ahogy Worf-ot is. Sulu hadnagyi előléptetése vezethetett az Excelsior parancsnoki székéig, ahogy judotudása és a Hikaru név is itt született. Nem beszélve az olyan vulcan szokásokról mint a nem zárt ajtó, vagy a hosszú ébrenlét. Amikor pedig a központi számítógép mondja be az unalmast, arról egy bizonyos android meghibásodásai jutnak eszembe.
Persze nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy tudjuk a történet végére Spock zárja a hasadékokat, és Kirk is tovább vezényelheti csapatát újabb kalandok felé. Ami számomra mégis kuriózummá teszi ezt a kötetet –túl azon hogy ez volt az első Trek történet amit megismertem –az az hogy a későbbi kötetekkel ellentétben nagyon is életszagú. Egy kis hajó, problémás hősökkel, feszült helyzetben (amit nem lehet fézertűzzel megoldani), szemben a fogyó idővel.

A kötet érdekes hibája, hogy bár az eredeti borítóképen látható hajó és uniformisok, az első mozi után helyezik, Kirk-öt senki sem szólítja admirálisnak, és a csillagidő is 5000,1, míg a moziban 7412,3. Ellenben jól kivehető Sulu hosszú haja és méretes bajusza, melyet egyedül ebben a könyvben viselt. Hazánkban a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatba, a fantáziadús „Az Enterprise elindul” címmel jelent meg. Amit már csak azért sem érzek telitalálatnak, mert aki nem tudja mi az az Enterprise, annak mindegy elindul el, aki meg tudja az az Entrópia Hatás címmel is megvette volna. Így a cím maximum arról árulkodik, hogy valaki nagyon örült, hogy végre nálunk is megjelent egy Star Trek kötet. Kár hogy nem lett belőle rendszer. Ennek borítóján Spock már a még későbbi piros uniformisban feszít, miközben háttérben a tv sorozat hajója látható. Ez már inkább összevág a tartalommal, melyről a történet végén, a csapatból egyedül csak zöldvérű barátunknak maradnak emlékei. Igaz az óceán túlpartján újra kiadták egy még újabb borítóval a franchise 40.évfordulója alkalmából, itthon ma már bizonyára nem egykönnyen fellelhető, Ha valaki mégis összefut vele egy antikváriumban, ne hagyja ott! Százharminc forintért egy ferenginek is megéri.