New Avengers

tna.jpg

A szuperhős képregények egyik nagy előnye a piacon, hogy szuperhősre bármilyen sztorit lehet írni. Sci-fit, westernt, fantasy, krimit, horrort, stb. Ezzel bevonva mindegyik irányzat rajongóit. Így ha kell Pókember űrhajóra pattan, időutazik vagy épp Drakulával találkozik. Más kérdés, hogy ez jót tesz-e maguknak, a karaktereknek, akiket valljuk be, egy-egy a végletekig egyszerű alapötletért, alapkonfliktusért szeretünk. Persze hogy nem.

Épp ezért örültem, amikor a régóta koncepciótlan Bosszú Angyalait Bendis elkezdte gatyába rázni, mondván most majd reálisabbra veszi a sorozatot. Sok régi rajongó persze nem fog egyetérteni velem, de -szvsz -épp ideje volt.

A cím túl régóta ragaszkodott kevésbé sikeres karakterek szerepeltetéséhez, pusztán azért, mert évtizedekkel korábban alapítótagok voltak. Nem azt állítom, hogy nem voltak jó figurák, vagy nem volt meg a maga egyéni bája a kalandjaiknak. De ez önmagában kevés. Hiszen ők nem csak egy szupercsapat voltak, hanem a “világ leghatalmasabb hősei”. Akiket kimondva vagy kimondatlanul, de a Marvel Igazság Ligájának szántak. Persze csak miután a konkurens kiadó húzónevére adott első válasz a Fantastic Four inkább családként semmint csapatként futott be.

Csakhogy amíg a DC nagy csapata mindig is a legjobb eladásokat produkáló hősökből állt, az Angyalokat kevésbé sikeres nevekből toborozták. Ráadásul nem mindannyiuk volt az a kifejezett hőstípus. Az ostobának tartott Hulk ezt még rögtön a második füzetben belátta és távozott. A viharisten Thor azonban egymaga megkérdőjelezte hogy akkor mi szükség a többiekre? Darázs, Hangya, Sólyomszem, Skarlát Wanda, Higanyszál és a többiek, pedig lehet, hogy jó karakterek voltak, de ismeretségük nyomába se ért Pókemberének vagy a menőbb X-Men -eknek, akiket megint csak valami rosszul értelmezett hagyománytiszteletből, sosem léptettek be véglegesen a főszereplők közé Ehelyett be kellett érniük egy tagsági igazolvánnyal.

Az új felállás -Captain America, IronMan, Spider-Man, Wolverine, Luke Cage -alapján úgy tűnt Bendis érti mi hibázott eddig. Az viszont már kevésbé meggyőző, hogy személyes kedvence Spider-Woman (aki helyett sokkal jobb lett volna Ms. Marvel), és a nagyjából Thor feladatkörét betöltő Sentry lesznek-e valaha is olyan népszerű karakterek, mint társaik. Egy új figura Ronin viszont telitalálatnak tűnik.

Az alapötlet egyszerű de hangulatos, akár a régi G. I. Joe rajzfilmsorozat. A Ryker szigeti börtönből szabotázs szabadít ki nagyvenvalahány rosszéletű szupergonoszt, egy nagyobb és szövevényes hátterű összeesküvés részeként. A helyszínre siető hősök helytállását látva Cap és Vas újjászervezik csapatukat.

Ez elegendő is volt ahhoz, hogy felkeltse a figyelmet, és új rajongókat toborozzon. (Például engem.) De a sok szálon, sokfelé futó történet csakhamar elbizonytalanította olvasóit, merre is tart Bendis, ha ugyan tart valamerre. A Vadföldre, vagy Sentry agyába tett kiruccanások mindennek voltak nevezhetőek, csak éppen reálisnak nem. A Japánba Roninért tett utazás, vagy Spider Woman múltjának feltárása, pedig csak tovább bonyolította az alapokat.

A koncepciónak végül a Civil War tett be, melynek konfliktusa épp a két főszereplő között hasadt és mérgesedett el leginkább. Jelen állás szerint Cap halott, Vasember újabb csapatokat vezényel a S.H.I.E.L.D. igazgatójaként, köztük egy Mighty Avengers nevűt, a New Avengers meg éppen ő előle menekül.

Félő hogy az egyébként sikeres Civil War ára, az első olyan csapatösszeállítás volt, mely felvehette volna a versenyt a Superman, Batman, Wonder Woman vezényelte JLA-val. Sajnos ezt látszik bizonyítani az is, hogy a cím a 30. szám körül, máris jelentősen gyengébb grafikával fut.

Forrás: http://yggdrasil.extra.hu

0 Hozzászólás - “New Avengers”


  1. Nincs hozzászólás

Te mit gondolsz?

Be kell lépned, ha hozzászólást akarsz írni.




  • Kiemelt linkek


  • Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek