Prime Directive

prime.jpg

A Prime Directive rpg-t eredetileg a TSR adta ki. Azután lett ebből is D6, D20, meg ki tudja még mi minden. Én itt, hogy jól összezavarjalak benneteket, a TSR féléről írok pár sort, mert nekem az van meg, és a GURPS féle új borítóját fogom ide beszúrni, mert ez a pali szerintem kiköpött Sheppard az Stargate Atlantiszból. Már gondoltam is rá, hogy jó első tiszt lenne belőle a TNG érában. Erre kiderül, hogy kapitány a TOS napjaiban. :)

Az eredetiről:

Nem egy mai csili-vili rpg. Nem tudom, hogy jó-e a szabályrendszere. Nem mondhatnám, hogy agyon van illusztrálva. De olyan dolgokat tudtam meg belőle az eredeti sorozat világáról, amelyek számomra messze többet érnek ezeknél a külsőségeknél.

Például, hogy a rigelliánok nagyon erősek, az Alfa Centaurin pedig nőuralom van. Rögtön meg is jelent lelki szemeim előtt Worf és Tasha egy-egy elődje a biztonsági poszton.

Hogy nemcsak a Xlindik állnak öt fajból, de a klingonok és a romulánok is számos más nép felett uralkodtak ekkoriban, akikről itt leírást is kaphatunk. Akárcsak az Orion kalózokról.

Innen már csak fantáziánkon múlik, hogy hány modult gyárthatunk a filmekből gyakran nem is ismert, de itt hangulatos tusrajzokkal vázolt új népekre.

Lapozgatása közben, folyton az járt a fejemben, hogy ez, és ez az elem, hogy-hogy nem került soha bele egyik filmbe se…

Az eredeti Elsődleges Irányelv értő mesélő kezében kész aranybánya lehet. Reméljük, az újabb kiadások sem merülnek ki a filmek adatbázissá konvertálásában.

Forrás: http://starfleetgames.com/

0 Hozzászólás - “Prime Directive”


  1. Nincs hozzászólás

Te mit gondolsz?

Be kell lépned, ha hozzászólást akarsz írni.




  • Kiemelt linkek


  • Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek