2007. április. archívuma.

Prime Directive

prime.jpg

A Prime Directive rpg-t eredetileg a TSR adta ki. Azután lett ebből is D6, D20, meg ki tudja még mi minden. Én itt, hogy jól összezavarjalak benneteket, a TSR féléről írok pár sort, mert nekem az van meg, és a GURPS féle új borítóját fogom ide beszúrni, mert ez a pali szerintem kiköpött Sheppard az Stargate Atlantiszból. Már gondoltam is rá, hogy jó első tiszt lenne belőle a TNG érában. Erre kiderül, hogy kapitány a TOS napjaiban. :)

Az eredetiről:

Nem egy mai csili-vili rpg. Nem tudom, hogy jó-e a szabályrendszere. Nem mondhatnám, hogy agyon van illusztrálva. De olyan dolgokat tudtam meg belőle az eredeti sorozat világáról, amelyek számomra messze többet érnek ezeknél a külsőségeknél.

Például, hogy a rigelliánok nagyon erősek, az Alfa Centaurin pedig nőuralom van. Rögtön meg is jelent lelki szemeim előtt Worf és Tasha egy-egy elődje a biztonsági poszton.

Hogy nemcsak a Xlindik állnak öt fajból, de a klingonok és a romulánok is számos más nép felett uralkodtak ekkoriban, akikről itt leírást is kaphatunk. Akárcsak az Orion kalózokról.

Innen már csak fantáziánkon múlik, hogy hány modult gyárthatunk a filmekből gyakran nem is ismert, de itt hangulatos tusrajzokkal vázolt új népekre.

Lapozgatása közben, folyton az járt a fejemben, hogy ez, és ez az elem, hogy-hogy nem került soha bele egyik filmbe se…

Az eredeti Elsődleges Irányelv értő mesélő kezében kész aranybánya lehet. Reméljük, az újabb kiadások sem merülnek ki a filmek adatbázissá konvertálásában.

Forrás: http://starfleetgames.com/

Oban csillagfutama

oban.jpg

Amikor már azt hinnéd, hogy csak gagyi rikoltozós rajzfilmek készülnek a gagyi valóságshow-k és vetélkedők mellé, összefutsz Molly-val. Feltéve, persze ha van Jetixed, és nem kell rá várnod 2012-ig, vagy meddig.

Az Oban csillagfutama korrekt kis sorozat, arról hogy a verseny és a Legvégső Díj nem minden. Hogy többet ér a barátság, a sportszerűség vagy épp az életvidámság.

Remek látvány, remek poénok, remek karakterek (Don Wei a kedvencem), és ami a fő; értékes üzenet.

Igazi mese.

Adam Strange visszatér.

adam-strange.jpg

Mi kell egy űroperához?

Végy egy hőst, valami hangzatos névvel. Ragadd egy távoli világba, amit csak ő menthet meg. Motiváld egy kicsit a galaxis legjobb nőjével. És persze gondoskodj küldetésekről.

Adam Strange-t egy tudós ragadja Zéta sugarával Rann világába, ahol már nem ismerik az erőszakot és képtelenek az önvédelemre. Adam beleszeret a tudós lányába Alanná-ba, akinek apjától hátirakétát, sisakot, páncélt és egyéb szerkentyűket kap.

A többi, ahogy mondani szokás már történelem.

Forrás: http://www.newgen.hu/

Régi és új BSG képregények.

 classicbsg2.jpg

A Dynamite képregénykiadó újonnan rajzolt régi és új Battlestar Galactica képregényeket jelentetett meg. (Melyek mellett más sf és fantasy címekben is utaznak: például: Red Sonja, Terminator, Highlander…)

A Battlestar Galactica címben felbukkan a halottnak hitt Zack.

A Zarek címben gondolom Zarek bukkan fel.

A sok Z kezdőbetűs szereplő ellenére is ígérem, hogy a Season Zero címben Zed Zero nem bukkan fel.

A Classic Battlester Galacticában Starbuck és Boomer hajtanak végre kényszerleszállást, hogy azután új szövetségesekre bukkanjanak.

A Cylon Apocalypse-ben pedig Apollo konfrontálódik apjával egy cylonpusztító fegyver bevetése-nem bevetése okán.

Most már csak egy magyar kiadó felbukkanása hiányzik…

 

Én a régi sorozathoz kapcsolódó címeket futottam át, és bizton állíthatom, hogy bár e történetek aligha nyernek Hugo díjat, a feladatukat jól teljesítik, visszaidézve az eredeti kalandok hangulatát.

 

Forrás: http://www.dynamiteentertainment.com/htmlfiles/

Új Babylon épül


the-lost-tales.jpg

 

Jms új B5 filmeket írt és rendez DVD-re. The Lost Tales címmel rögtön kettőt is. Ezúttal nem a sokak szerint bizonytalan nézetségi adatok döntenek majd, hanem az eladások. Ha jól fogynak az elveszett mesék, jöhetnek a folytatások.

Spoiler:

A Csillagközi Szövetség fennállása 10. évfordulójára készül. Sheridan az elnöki hajójával a B5-ön tartandó ünnepségre tart. Menet közben a fedélzetre veszi Carthagia császár fiacskáját, Virini koronarégenst, akitől megtud ezt az. Galen technomágus pedig az eljövendőre figyelmezteti Sheridant. Alighanem azt a megaspoilert súgja meg neki, hogy a kentaurik romba döntik New York-ot.

A másik történetben Lochley ezredes egy pap segítségét kéri egy sötét erőkkel kapcsolatos probléma miatt…

A két történet bizonyos pontokon kapcsolódik egymáshoz.

Eredetileg terveztek egy mesét Garibaldira is, de a Mars mágnesvasútjának megjelenítése túl költséges lett volna. Ellenben a B5 új design-t kap, amely őrzi az állomás régi formáját, de sokkal több pixelből sokkal szebben mutat.

Ezek a történetek az emberekre koncentrálnak. De ha jól profitálnak, a későbbi filmekben találkozhatunk Delenn-el, Lonodo-val és David Sheridan-nel is.

A rajongók az IMDB fórumán, pedig máris arról vitáznak, hogy vajon mi tenne jót a B5 univerzum sikerének és történetének, a régi szereplők ilyetén visszatérte, vagy új fiatalabb arcok a Crusade-hoz, LotR-hoz hasonló próbálkozásai.

A DVD jelen állás szerint július végén jelenik meg.

Az Amazonon már előrendelhető.

 

 

forrás: http://babylon5.scifi.hu/

 




  • Kiemelt linkek


  • SEO, Friss hírek, információk, AdSense, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin, Halász Katalin
    Joomla Toplista SG.hu